Jövő év végéig kiépül a kormányablakok hálózata
A közigazgatási reform keretein belül a jövő év végéig összesen 300 kormányablak épülhet ki, ahol mindent egy helyen lehet majd elintézni - közölte Szabó Erika.
Dátum: 2012-08-21 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:13:50.891130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az augusztus 13-án elfogadott kormányrendelet nyomán alakítják ki Magyarország új közigazgatási egységeit, a járásokat. A változások miatt ugyanakkor nem szűnnek meg az okmányirodák, csupán a járási hivatalok részévé válnak – mondta az M1 Ma reggel című műsorában a KIM területi közigazgatásért felelős államtitkára. Szabó Erika hozzátette: az igazi változást a jövő év végére kiépülő kormányablakok hálózata jelenti, amelyek segítségével mindent egy helyen lehet majd elintézni.
A tervek szerint egyre több esetben lehetne előzetes időpontokat foglalni az interneten, így jelentősen csökkenne a várakozási idő is. A tárca ugyanakkor gondol azokra, akiknek gondot okoz az online regisztráció, ők továbbra is személyesen intézhetik ügyeiket – jegyezte meg az államtitkár.
A személyes ügyintézést könnyíti, hogy a kormányablakokban a nyomtatványok kitöltésében is segítenek az ügyfeleknek a munkatársak – mondta Szabó Erika. Kifejtette: becsléseik szerint mintegy 300 kormányablakot nyitnak a jövő év végéig, amelyek hétfőtől péntekig reggel nyolc órától este nyolcig lesznek nyitva.
A cél, hogy egyszerűbbé és gyorsabbá váljon az ügyintézés, ami ugyan egy hosszú folyamat lesz, az év végére azonban érezhetőek lesznek az új rendszer kedvező hatásai – fogalmazott a területi közigazgatásért felelős államtitkár.