Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mentőövet dob a kormány a Gyulai Húskombinátnak

Augusztus 29-ig dönt a kormány a húsipari vállalat megsegítéséről a vidékfejlesztési és a nemzetgazdasági tárca előterjesztése alapján.


Dátum: 2012-08-22 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:13:51.269272, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Giró-Szász András az m1 Ma reggel című műsorában

['\n\t\t\n\t\tA vidéki munkahelyek megőrzése érdekében szükséges a húsipar, ezen belül a Gyulai Húskombinát megsegítése, amiről a kormány augusztus 29-ig hoz döntést a vidékfejlesztési és a nemzetgazdasági tárca előterjesztése alapján - tájékoztatott kedden közleményben a Kormányszóvivői Iroda, miután a kormányzat és az érintettek képviselői egyeztettek a Parlamentben.\xa0', 'A kormány álláspontja szerint az értékteremtő, termelő munka jelenti a követendő utat Magyarország számára. Minden olyan szándékot és tevékenységet támogatni kell, amely munkahelyeket teremt vagy éppen meglévőket őriz meg és tevőlegesen hozzájárul a magyar gazdaság teljesítményének növeléséhez - olvasható a közleményben.', 'Vidéken, különösen a kevésbé jó adottságú térségekben kiemelt jelentősége van a még meglévő munkahelyek védelmének. Annak, hogy az állampolgárok érezhessék, hogy ha ők mindent megtesznek, és naponta keményen dolgoznak, akkor az állam is megteszi a tőle telhetőt és melléjük áll a küzdelemben - teszi hozzá a szóvivői iroda. Emlékeztetnek: ezen célok szem előtt tartása okán a múlt héten Orbán Viktor miniszterelnök utasítására Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár hívott össze rendkívüli megbeszélést a Gyulai Húskombinát Zrt. helyzetének rendezése érdekében.', 'Az egyeztetésen többek között a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért, illetve élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, valamint a húskombinát vezérigazgatója, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese és Gyula város vezetése vett részt.', 'A felek a megbeszélésen egyetértettek abban, hogy a vidék számára minden munkahely kiemelten fontos, nem lehet hagyni, hogy ne tegyen meg a cég vezetése és a kormány minden szükséges lépést a magyar húsipar, és ezen belül is a Gyulai Húskombinát segítése érdekében. Figyelemmel a fentiekre, a kormány 2012. augusztus 29-ig a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös előterjesztése alapján döntést fog hozni - zárul a közlemény.

\n']

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1257, 'source_type': 'media', 'source_id': 9107, 'target_type': 'article', 'target_id': 120246, 'relation_type': 'describes'}