Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Világzenei fesztivál Kecskeméten

Kecskemét klasszicista főtere lesz a színhelye az immár 4. KÉSZ Világzenei Fesztiválnak augusztus 15-től három napon át - mondta a fesztivál igazgatója kedden, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2003-07-15 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:10.992901, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az első három rendezvény méltó volt a világzenei jelzőhöz, a szervezőknek sikerült a hazai fellépők mellett nemzetközi szinten is ismert, népszerű előadókat megnyerni a világ különböző részeiről" - fogalmazott Árvay István.

Kecskemét kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. Nem csak idegenforgalmi központ, hanem élen jár a Kodály-hagyomány és az eredeti népzene átadásában is - tette hozzá a fesztivál igazgatója megjegyezve: az ez évi rendezvény a "Népzenei hagyomány a mai életérzés és a művészet sodrában" mottó köré szerveződött. Az idei fellépők között ki kell emelni a magyar Nikola Parov és zenekara fellépését, akik a hazai etno- és jazz-előadók legjobbjai - hangzott el. A tervezett program szerint, a fesztivál nyitóestjén a három évvel ezelőtt alakult Folkestra együttes lép fel, amelynek zenéjében a magyar, a bolgár, a török népzene és a latin ritmusok, valamint a dzsessz harmóniái egyesülnek. Ugyancsak ekkor ad műsort a Skóciából érkező Malinky zenekar, valamint a balkáni, a romániai cigány- és a közel-keleti tradicionális zenét játszó Besh O,Drom együttes. Augusztus 16-án hallhatják a kecskemétiek a 2001-ben alakult helyi Kabóca együttest, a Szerbiából érkező Iskont, a Horvátországot képviselő Kries zenekart és a francia Mukta együttest. A Balkan Syndicate zenekar a legszebb magyar népdalokat szólaltatja majd meg modern hangszerelésben, őrizve a hagyományokat, ugyanakkor egyéni, új stílust teremtve. A koncertsorozatot a Szegedi Szabadtéri Játékok programjának keretében tartandó gálaesttel zárják. A szegedi Dóm téren tartandó augusztus 17-i világzenei gálán fellép a Ghymes együttes, az indiai Trilok Gurtu és egy 20 tagú nagyegyüttes, a ghánai Fritiri zenekar

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek