Az üres álláshelyek betöltésében segíthet a támogatás + videó
Több ezer munkavállaló számára jelenthet megoldást a kormány lakhatási támogatása, amelyet azok vehetnek igénybe, akik a lakóhelyüktől több mint száz kilométerre vállalnak munkát – mondta el a Hír TV Rájátszás című műsorában Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
Dátum: 2012-08-22 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:13:52.724067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tCzomba Sándor arról is beszélt, hogy mi volt az oka annak, hogy 2004-ben négy, 2006-ban pedig hat munkavállaló élt az akkori kormány által nyújtott lehetőséggel. Mint mondta, az előző munkatámogatási rendszert 2007-ben szüntették meg, mivel olyan feltételekhez volt kötve, és olyan támogatási rendszer állt mögötte, hogy azt nem vették igénybe a munkavállalók.', 'A mindenkori minimálbér kétszereséig, azaz 200 százalékáig adjuk a támogatást azoknak, akik ennél többet nem keresnek. Ez egy fontos elem, ugyanis ezzel pontosan behatárolunk egy munkavállalói réteget. Másrészt a mindenkori minimálbér – jelen esetben 93 ezer forint – adható támogatásként. A középtávú célunk az, hogy oda vigyük a munkahelyeket, ahol a munkaerő van. A jelenlegi cél, hogy egy jó jogszabályt tudjunk elfogadni az őszi ülésszakon, amit jól tudunk végrehajtani – mondta el Czomba Sándor.', 'A terv szerint a folyósítás időtartama 18 hónap, amelyből az első 6 hónapban bérleti díj és közüzemi díjak, a második 6 hónapban kizárólag a bérleti díj, a harmadik 6 hónapban pedig kizárólag a közüzemi díj támogatható.
']