Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kovács László barátnője a VIP-listán

Kovács László MSZP-s pártelnök közeli ismerőse - egyesek szerint élettársa - a K&H Equities VIP-listájának meghatározó szereplője. Endrényi Éva magánszemélyként, valamint két cégével szerepel a kedvezményezett ügyfelek között, de a névsorban megtalálható édesanyja is - értesült a Magyar Nemzet. Időközben kiderült: az állami tulajdonban lévő Nemzeti Autópálya Rt.-től származik az a 13 milliárd forint, amit az Állami Autópálya Kezelő Rt. a brókercégnél fektetett be. A rendőrség csütörtökön hallgatja ki a csalással gyanúsított Kulcsár Attilát.


Dátum: 2003-07-16 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:11.945262, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nagyvállalkozóként számon tartott Endrényi Éva a sikkasztási botrányba keveredett K&H Equities egyik legértékesebb ügyfele volt. A tehetős üzletasszony a szocialista párt elnökének, Kovács László külügyminiszternek közeli ismerőse, MSZP-s körök szerint azonban élettársa.

A Magyar Nemzet információi szerint Endrényi magánszemélyként, valamint két cégével - a Pál és Cápa Kft., és az American-Hungarian Fashion House Inc. Magyarországi Közvetlen Kereskedelmi Képviselet révén - is szerepel a kiemelt ügyfelek között. Ezen kívül rajta van a VIP-listán édesanyja, Karádi Éva is. A brókercég kiemelt ügyfelei közé nem volt könnyű bejutni: legalább harmincmillió forintos induló befektetés, és feltehetően személyes kapcsolat is kellett az évente 15-20 százalékos hozammal kecsegtető "klubtagsághoz".

Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek