Kívülről már megszépült Deák Ferenc szülőháza
Deák Ferenc söjtöri szülőháza kívülről már teljesen megújult a mintegy 70 millió forintot igénylő, második éve tartó felújítás során. Az épületben javában tart a konyha és a nagybecsű figurális falfestmények eredeti állapotának visszaállítása és rövidesen hozzálátnak a földszinti tégla- és az emeleti hajópadlózat lerakásához is - mondta el a község polgármestere, Tamás Kálmánné.
Dátum: 2003-07-16 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:12.253872, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A munkákat lelassította a szülőház talán legnagyobb értékének, a tizenegy mészréteg takarta, tavaly tavasszal megtalált, 1803-beli freskók feltárása, helyreállítása. A napi több váltásban dolgozó restaurátorok október elejéig azonban behozzák az időveszteséget" - közölte.
A falfestmények négy emeleti szobát ékesítenek, ezekben emlék- és helytörténeti kiállítás kap helyet - említette Söjtör polgármestere.
Elmondása szerint a felújításra eddig folyósított 56,5 millió forinthoz további 13 milliót várnak a kulturális tárcától a munkálatok határidőre, október közepére történő befejezéséhez.
"Külön 17,7 millió forintot nyertünk a regionális fejlesztési tanács pályázatán a Deák-ház előtti őspark helyreállítására, benne 280 díszfa és -cserje telepítésére, s a bazaltkő burkolatú járdák kiépítésére" - tájékoztatott Tamás Kálmánné.
A Söjtörről készült monográfia szerint 1676-ban kezdődött a ház építése. Több átalakítást-toldást követően az 1700-as évek végén kaszárnyát akart itt létesíteni a vármegye, de a Deák-család megvásárolta és később átépíttette. Valószínű, hogy ennek során - nem sokkal Deák Ferenc születése előtt - készültek az emeleti szobák pompás barokk falfestményei is.
MTI - fidesz.hu