Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Módosulhat az önkormányzati törvény

Lázár János azt kezdeményezi, csak olyan települések hozhassanak létre közös önkormányzati hivatalt, amelyek ugyanabban az egyéni választókerületben találhatók.

Dátum: 2012-08-24 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:14:11.575353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A fideszes képviselő, Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken kezdeményezte az önkormányzati törvény módosítását, kiegészítve a közös önkormányzati hivatalok alakítására vonatkozó feltételeket. Az önkormányzati törvény módosítani szándékozott - csak jövő év január 1-jétől hatályos - paragrafusa azt rögzíti, hogy közös önkormányzati hivatalt hozhatnak létre azok a járáson belüli községi önkormányzatok, amelyek közigazgatási területét legfeljebb egy település választja el egymástól, a községek lakosságszáma pedig nem haladja meg a kétezret.

Kétezernél népesebb település is tartozhat azonban a közös hivatalhoz, az ilyenek nem tagadhatják meg a közös önkormányzati hivatal létrehozására irányuló megállapodás megkötését, ha azt velük határos település kezdeményezi. A közös önkormányzati hivatalhoz tartozó települések összlakosságszáma legalább kétezer, vagy a közös hivatalhoz tartozó települések száma legalább hét kell, hogy legyen. A fideszes politikus törvénymódosító javaslatának elfogadásához kétharmados többség szükséges.

Kapcsolódó elemek