Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Amit az MSZP elnöke kér, Orbán Viktor már megtette"

A miniszterelnök sajtófőnöke szerint, amit az MSZP elnöke követel, azt legutóbb a szerdai nagyköveti értekezleten tette meg Orbán Viktor a nyilvánosság előtt.


Dátum: 2012-08-24 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:14:14.235529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Havasi Bertalan ezt Mesterházy Attila pénteki nyilatkozatára reagálva közölte az MTI-vel. Az MSZP elnöke azt mondta: elfogadhatatlannak tartja a nyugdíjak csökkentését és azt követeli a miniszterelnöktől, tegye egyértelművé, hogy az időseknek járó juttatások összese nem lesz kevesebb.

A kormányfő sajtófőnöke örömét fejezte ki, hogy az MSZP elnökének szavai alapján nemzeti konszenzus van a kérdésben.

A miniszterelnök szerdán a nagyköveti értekezleten tért ki arra: vissza kell utasítani azokat az - akár a Nemzetközi Valutaalap részéről felmerülő - esetleges igényeket is, amelyek szerint a nyugdíjkifizetésekben megtakarítási lehetőségeket kellene keresni.

Kapcsolódó elemek