Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Balatonlellei nyári hangversenyek

Immár második alkalommal rendez esti hangversenyeket a balatonlellei Caesar borozó, az első kamarakoncertet pénteken hallgathatja meg a közönség - mondta el a rendező.


Dátum: 2003-07-16 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:13.148110, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar dalok - költészet és alkonyi fuvolaszó című esten fellép Merényi Judit előadóművész, Kovács Lóránt fuvolán, Sebestyén János zongorán játszik - mondta Gyarmati Iván.

A régi muzsika kertje című esten, augusztus 1-jén Faragó Laura és Tálas Ernő énekművészek előadását, valamint Sebestyén János zongorajátékát élvezheti a közönség.

Augusztus 15-én Csembalós Caesar-koktél címmel Várallyai Ágnes és Német Orsolya csembaló-, valamint Gyöngyössy Zoltán fuvola-művész lép fel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek