Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rogán: Munkaintenzív gazdaságpolitikát kell folytatni + képek

Van határozott iránya a kormány gazdaságpolitikájának, ez az államadósság csökkentése és a munkabarát gazdasági környezet kialakítása – hangsúlyozta Rogán Antal szombaton Kőszegen, a Tranzit – Fesztivál a határon című rendezvényen, ahol a Fidesz frakcióvezetője Gazdasági kilátások keleten és nyugaton című kerekasztal-beszélgetésen vett részt Csaba László közgazdásszal és Zsembery Györggyel, az Invitel Távközlési Zrt. vezérigazgató-helyettesével. Tekintse meg képgalériánkat!


Dátum: 2012-08-25 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:14:19.450674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezzel párhuzamosan a szocialista kormányok azt is engedték, hogy a vállalatok és a háztartások is devizában adósodjanak el; ezen tényezők összessége indokolta a jelenlegi kormány unortodox lépéseit – mutatott rá. 2010 tavasza után a magyar kormánynak e körülmények rabságából kellett kiszabadítania az országot – szögezte le. Mint mondta, hagyományos lépésekkel ez nem lett volna megvalósítható.

Kiemelte, egyértelmű volt, hogy a mozgásteret kellett bővíteni, ezt szolgálták az adóváltozások, az, hogy 600 milliárd forintot kiengedtek a gazdasági szektorba, valamint a devizahitelesek problémáit orvosló intézkedések is. Hozzátette, ezek nélkül a lépések nélkül az ország technikai recesszióba süllyedt volna 2011-ben.

Van határozott iránya a kormány gazdaságpolitikájának, ez az államadósság csökkentése és a munkabarát gazdasági környezet kialakítása – reagált az ezzel kapcsolatos kritikákra Rogán. A politikus, ismertetve az eddigi lépéseket, kifejtette, elindították a segély helyett munka programot, és megkezdték a szociális folyósítások felülvizsgálatát. Mindezek mellett felhívta a figyelmet arra is, hogy a nyugdíjak kifizetése is nagyobb biztonságban van, mint az előző vezetés alatt.

Az általános foglalkoztatási mutatókról szólva úgy fogalmazott, a helyzet javult, annak ellenére, hogy a környezet recesszív volt. Aláhúzta, a magyar gazdaságpolitika meg tudta védeni a munkahelyeket, de a következő két év legfontosabb feladata is ez lesz.

A 2013. január 1-től hatályos új Munka törvénykönyvvel összefüggésben rámutatott, hogy az hatásait csak hosszútávon éreztetheti. Megjegyezte, az új, piacbarát szabályozást demonstratív fellángolások nélkül és relatív társadalmi békében fogadta el a parlament. Mindezek mellett a Fidesz frakcióvezetője a bürokrácia lebontását jelölte meg a következő két év egyik legfontosabb feladatának.

Ennek kapcsán, utalva szocialisták által végrehajtott 2009-es járulékcsökkentésre, kiemelte, hogy az általános csökkentés nem működik, helyette célzott változtatásokat kell végrehajtani, úgy, mint a fizikai dolgozók, a nők, a fiatalok, valamint az 55 év felettiek járulékainak csökkentése. Ez nemcsak egyszerűbb rendszert eredményez, de többletjövedelemre is szert tehetnek az érintettek – hangsúlyozta Rogán. Szavai szerint ezen intézkedések már jövőre is éreztethetik hatásukat.

Kapcsolódó elemek