"Szükség van a kultúrában a nemzeti minimumra"
Meg kellene és meg is lehet egyezni a kultúra területén egy nemzeti minimumban - hangoztatta L. Simon László kultúráért felelős államtitkár szombaton a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvény előadójaként Kőszegen, ahol Hiller István (MSZP) országgyűlési képviselővel, valamint Lánczi András történésszel egyetemisták előtt a kultúráról beszélgetett.
Dátum: 2012-08-25 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183659
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:14:20.525414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elérhető cél, hogy legyenek olyan dolgok, amelyeknek a használata nem kötődik a politikai identitáshoz - mondta. Meg kell egyeznünk abban is, hogy Magyarországon két kultúra létezik, "de csak egy kulturális elit, amelynek egyaránt részesei vagyunk" - fűzte hozzá az államtitkár, aki szerint "méltányosságot gyakorolva el kell tudni fogadni, hogy a tőlünk eltérően gondolkodó, teljesen más típusú művészetet létrehozó egyénnek, művésznek is helye van a nap alatt".
Úgy folytatta: jelenleg a jobboldalon és a baloldalon is vannak olyanok, akik számára ez nem evidencia. Ez abból ered, hogy Magyarországon "hitviták zajlanak", és abból, hogy nem érdemi párbeszéd folyik egy-egy politikai közösségen, vagy szellemi közösségen belül, hanem kinyilatkoztatások történnek - jegyezte meg.