Balog: Fontos a bizalom az állam és polgárai között
Az átfogó intézményi reformok ma már azért is elkerülhetetlenek, mert ellenkező esetben az állam működését évtizedek óta jellemző káosz lehetetlenné teszi a tisztességes játékszabályok, viszonyok kialakítását állam és polgárai között, az őszinte szó, a tiszta szándék alapkövetelmény a polgári kormány tagjai számára - hangsúlyozta Balog Zoltán a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Dátum: 2012-08-26 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:14:23.065551, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cegléd
Ezt a levest harmadszorra próbálják meg felmelegíteni, és, bár úgy tűnik, a józan magyar többségnek ehhez nincs kedve, hergelni azokat, akik egyébként sincsenek könnyű helyzetben, nagyon súlyos felelősség. Cegléden valójában nem történt semmi – tette hozzá a tárcavezető, aki szerint ezt a helyzetet Magyarország szinte minden településén létre lehetne hozni, az emberek biztonságérzete ugyanis az elmúlt évtizedekben nagyon komolyan megbillent, elsősorban vidéken, és ezt nagyon nehéz helyreállítani. A rendőrség azonban egyre erősebbé válik, és ha még nem is alhat mindenki nyugodtan, ha ma valaki a rendőrséghez fordul egy bűncselekmény miatt, halló fülekre talál, és segítséget kap. Közmunka és hatékonyabb egészségügy A problémák egyik valódi megoldása lehet a közmunkaprogram, amelyben már több mint 48 ezer ember dolgozik országszerte, és úgy tűnik, még kevés is a lehetőség - emelte ki a hét államtitkárságot összefogó Balog Zoltán, aki beszélt az egészségügy átalakításáról is. Mint mondta, a kapacitásokat, a gyógyítóképességet megpróbálták úgy csoportosítani, hogy ne legyen minden mindenütt, mert ez színvonalesést hozna, hanem arra törekedtek, hogy ahol már működik valamiféle szakellátás, ott az jobb legyen, attól, hogy másutt nincs. Lehet, hogy ez néha hosszabb betegutat jelent, de jobb minőségű ellátást eredményez.A miniszter emlékeztetett arra is, hogy az ágazatban hosszú idő óta először idén sikerült egy komoly béremelést végrehajtani, és – bár ez függ az IMF-tárgyalások eredményétől is - erre várhatóan a jövő évben is jut majd pénz.
Jelentősen átalakuló közoktatás Több pénzt jut majd a kultúrára is, és ott van a büdzsében a pedagógusok béremelése is, ezt azonban mindenképp meg kell, hogy előzze a közoktatás jelentős átalakítása – hangsúlyozta a tárcavezető. Az ágazat nagyon komoly és elkerülhetetlen szelekció, összevonás előtt áll, de ennek eredményeként néhány éven belül remélhetőleg pontosan kiderül, hány gyerekhez hány tanár kell. Ha pedig ezt látjuk, ezeknek a tanároknak „el lehet kezdeni a megbecsülését anyagilag is, meg erkölcsileg is“, hogy az egy jobb minőségű oktatást adjon, és egy olyan kiszámítható életpályát eredményezzen, amelynek a végén a tanár megbecsült pedagógusként mehet nyugdíjba - hangsúlyozta. Bizalom Az átfogó intézményi reformok ma már azért is elkerülhetetlenek, mert ellenkező esetben az állam működését évtizedek óta jellemző káosz lehetetlenné teszi a tisztességes játékszabályok, viszonyok kialakítását állam és polgárai között, az őszinte szó, a tiszta szándék alapkövetelmény a polgári kormány tagjai számára – mondta az emberi erőforrások minisztere. Az ilyen komoly átalakítás természetesen számos érdeksérelemmel, hibázási lehetőséggel jár, ám ha emberszámba vesszük azokat, akikkel a változások történnek, és elmondjuk, hogy nincs más választásuk, megértik. Az állampolgárnak bíznia kell abban, hogy az állam jót akar, akkor is amikor átalakítja az ember életét, az embert próbáló feladatokban a változások közepette is a bizalom megteremtése a legfontosabb – mondta a Vasárnapi újságban az emberi erőforrások minisztere.Ezt a levest harmadszorra próbálják meg felmelegíteni, és, bár úgy tűnik, a józan magyar többségnek ehhez nincs kedve, hergelni azokat, akik egyébként sincsenek könnyű helyzetben, nagyon súlyos felelősség. Cegléden valójában nem történt semmi – tette hozzá a tárcavezető, aki szerint ezt a helyzetet Magyarország szinte minden településén létre lehetne hozni, az emberek biztonságérzete ugyanis az elmúlt évtizedekben nagyon komolyan megbillent, elsősorban vidéken, és ezt nagyon nehéz helyreállítani. A rendőrség azonban egyre erősebbé válik, és ha még nem is alhat mindenki nyugodtan, ha ma valaki a rendőrséghez fordul egy bűncselekmény miatt, halló fülekre talál, és segítséget kap.
A problémák egyik valódi megoldása lehet a közmunkaprogram, amelyben már több mint 48 ezer ember dolgozik országszerte, és úgy tűnik, még kevés is a lehetőség - emelte ki a hét államtitkárságot összefogó Balog Zoltán, aki beszélt az egészségügy átalakításáról is. Mint mondta, a kapacitásokat, a gyógyítóképességet megpróbálták úgy csoportosítani, hogy ne legyen minden mindenütt, mert ez színvonalesést hozna, hanem arra törekedtek, hogy ahol már működik valamiféle szakellátás, ott az jobb legyen, attól, hogy másutt nincs. Lehet, hogy ez néha hosszabb betegutat jelent, de jobb minőségű ellátást eredményez.
A miniszter emlékeztetett arra is, hogy az ágazatban hosszú idő óta először idén sikerült egy komoly béremelést végrehajtani, és – bár ez függ az IMF-tárgyalások eredményétől is - erre várhatóan a jövő évben is jut majd pénz.
Több pénzt jut majd a kultúrára is, és ott van a büdzsében a pedagógusok béremelése is, ezt azonban mindenképp meg kell, hogy előzze a közoktatás jelentős átalakítása – hangsúlyozta a tárcavezető. Az ágazat nagyon komoly és elkerülhetetlen szelekció, összevonás előtt áll, de ennek eredményeként néhány éven belül remélhetőleg pontosan kiderül, hány gyerekhez hány tanár kell. Ha pedig ezt látjuk, ezeknek a tanároknak „el lehet kezdeni a megbecsülését anyagilag is, meg erkölcsileg is“, hogy az egy jobb minőségű oktatást adjon, és egy olyan kiszámítható életpályát eredményezzen, amelynek a végén a tanár megbecsült pedagógusként mehet nyugdíjba - hangsúlyozta.
Az átfogó intézményi reformok ma már azért is elkerülhetetlenek, mert ellenkező esetben az állam működését évtizedek óta jellemző káosz lehetetlenné teszi a tisztességes játékszabályok, viszonyok kialakítását állam és polgárai között, az őszinte szó, a tiszta szándék alapkövetelmény a polgári kormány tagjai számára – mondta az emberi erőforrások minisztere. Az ilyen komoly átalakítás természetesen számos érdeksérelemmel, hibázási lehetőséggel jár, ám ha emberszámba vesszük azokat, akikkel a változások történnek, és elmondjuk, hogy nincs más választásuk, megértik. Az állampolgárnak bíznia kell abban, hogy az állam jót akar, akkor is amikor átalakítja az ember életét, az embert próbáló feladatokban a változások közepette is a bizalom megteremtése a legfontosabb – mondta a Vasárnapi újságban az emberi erőforrások minisztere.