Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Tudjuk, mi a kötelességünk a miskolciakkal szemben" + videó

A miskolci városvezetésnek van egy "nagyobb ívű terve" arra, hogy a Fészekrakó programban érintett lakásokban rend, tisztaság és nyugalom legyen - jelentette ki Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a település polgármestere az M1 Ma reggel című műsorában hétfőn.


Dátum: 2012-08-27 09:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183676
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:14:26.606055, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kriza Ákos az m1 Ma reggel című műsorában

A városvezető felidézte, hogy a kormány 2005-ben változtatta meg a lakáshoz jutási rendeletet. Ezt akkor a helyi önkormányzat egy olyan rendelkezéssel is megtoldotta, amely révén jelentős könnyítéssel lehetett kamatmentes kölcsönhöz jutni a borsodi megyeszékhelyen. Elsősorban Avas és Diósgyőr területén végül többen jövedelemigazolás, illetve önrész befizetése nélkül jutottak lakáshoz, közülük sok család beköltözését követően nem fizette a közműdíjakat, a közös költséget.

 A Fészekrakó programhoz kötődően több feljelentés született a program keretében nyújtott banki jelzáloghitelek felvétele során történt visszaélésekkel kapcsolatban. A Miskolci Törvényszéken május 22-én kezdődött elsőfokú tárgyaláson 278 vádlott ügyét tárgyalják. Akkor azt mondták, ítélet várhatóan ősszel születhet.

Kriza Ákos ennek kapcsán azt mondta: meglátása szerint nem lesz ősszel ítélet, ezért nem is várnak a bíróság döntésére, hanem teszik a dolgukat. Úgy fogalmazott, tudják mi a "kötelességük a miskolciakkal szemben". Bár a hatósági ellenőrzéseknek köszönhetően már több mint ötvenen elköltöztek, még mindig több mint kétszáz "úgymond deviáns magatartást tanúsító család él" a fészekrakós lakásokban - mondta a miskolci polgármester, hozzátéve: a hatósági ellenőrzések mellett a miskolci városvezetésnek is van még a tarsolyában néhány megoldási lehetőség, ugyanis nem nyugszanak, "amíg rend nem lesz Diósgyőrön és Avason".

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3983, 'source_type': 'media', 'source_id': 9120, 'target_type': 'article', 'target_id': 120339, 'relation_type': 'describes'}