Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kapcsolatunk Bajorországgal és a CSU-val stratégiai fontosságú

Közép-Európa összenőtt a német gazdasággal, ezért a térség általános érdeke az erős Németország - hangsúlyozta Orbán Viktor Gerda Hasselfeldttel, a CSU frakcióvezetőjével történt egyeztetésen.


Dátum: 2012-08-27 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:14:30.430024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Havasi Bertalan tájékoztatása szerint a megbeszélésen részt vett Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, Matei Hoffmann nagykövet és Hildegard Bentele, a CSU külpolitikai tanácsadója is.

A miniszterelnök sajtófőnöke azt közölte, hogy a magyar miniszterelnök a találkozón elmondta: kapcsolatunk Bajorországgal és a CSU-val stratégiai fontosságú. A CSU frakcióvezetője tolmácsolta Orbán Viktornak Edmund Stoiber üdvözletét, egyben elismerését fejezte ki amiatt, hogy az új magyar Alaptörvényben szerepelnek a keresztény európai értékek. Gerda Hasselfeldt hozzátette: az államadósság csökkentése is egy fontos cél, nemcsak magyar, hanem európai szemszögből is.

Orbán Viktor a tárgyaláson kifejtette: Közép-Európa összenőtt a német gazdasággal, ezért a térség általános érdeke az erős Németország. Hozzátette: a magyar gazdaságpolitikai intézkedések is mind-mind azt a célt szolgálták, hogy Magyarország versenyképessége is javuljon, és legyen 5, de inkább 5 és félmillió munkahely és adófizető Magyarországon - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek