Balog Zoltán miniszter Gerda Hasselfeldttel tárgyalt
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ma hivatalában fogadta és kétoldalú megbeszélést folytatott a Magyarországra látogató Gerda Hasselfeldttel, a CSU frakcióvezetőjével - közölte a tárca, hétfőn.
Dátum: 2012-08-27 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:14:33.111971, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatásuk szerint a tárgyaláson a frakcióvezető kifejezte elismerését azért a munkáért, amit a magyar kormány, és ezen belül az Emberi Erőforrások Minisztériuma az elmúlt két évben a nagy állami ellátórendszerek átalakításában végzett.
Külön kiemelte az alaptörvény preambulumában megfogalmazott értékeket. A megbeszélésen a felek megállapodtak, hogy folytatják azt az értékalapú szakmai együttműködést, amelyre a jelenlegi európai helyzetben a korábbinál is nagyobb szükség van.