Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cegléd kidolgozta megoldási javaslatát a konfliktus feloldására

Mint emlékezetes, augusztus 19-én a városba érkező szélsőjobboldali szervezetek és a helyi romák között tört ki konfliktus, a rendőrség fellépésének köszönhetően azonban atrocitás nem történt. Az önkormányzat, a polgárőrség, a helyi roma lakosság és a rendőrség, valamint a Jobbik képviselői is jelen voltak azon az egyeztetésen, amelyen a ceglédi konfliktus megoldására kerestek hosszú távú megoldásokat.


Dátum: 2012-08-28 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183727
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:14:44.733638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA megbeszélést követő sajtótájékoztatón Földi László polgármester leszögezte: a rendfenntartás állami monopólium, nincs helye benne semmiféle egyéb illegális félkatonai szervezeteknek, így a Cegléden felmerült ügyet is csakis a jogszabályok betartásával lehet a helyes útra terelni. A megoldási javaslatok között elsőként a Roma Integrációs Csoport (RIC) létrehozását említette a polgármester, amely a környéken lakó roma és nem roma, úgynevezett utcareferensekből állhat majd, és amelynek tagjait a közösségek maguk választják. A csoport feladata a polgárokkal folyamatosan egyeztetni és együttműködni, az esetleges feszültségeket feloldani és a polgárok közötti megfelelő viszonyt konszolidálni.', 'Bizonyos esetekben pedig, ha egy adott ügyben a rendelkezésre álló eszközeik nem minősülnek elégségesnek, feladatuk lehet az is, hogy a megfelelő szervekhez forduljanak és segítséget kérjenek. Fontos kiemelni, hogy a csoport feladata nem csupán bűnmegelőzési, hanem szakhatósági is, hiszen a környék életét, életvitelét összességében igyekszik javítani, segíteni.', 'Az RIC tevékenységét alapvetően „terepen”, az érintett városrészeken a városlakók között, valamint egy olyan mobilhelységben (konténer) végezheti, amely konfliktusos helyszínen létesül, így közvetlenül és aktívan képes befolyásolni a környék életét. Ezen túl a konténerekben rendőri, illetve polgárőri jelenlét is biztosítható lehet. A RIC tevékenységéről rendszeres jelentést készít a polgármesternek.', 'A bűnmegelőzés másik hatékony eszköze lehet a Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM), amely már több településen bizonyította hatékony szerepvállalását a bűnmegelőzésben. A rendszer lényege, hogy a lakosság jobban odafigyeljen egymás értékeire. Ezt a programot Cegléden is el kívánják indítani. A tervek között szerepel továbbá az is, hogy az önkormányzat megvásárol egy, esetleg több ingatlant a környéken, amelybe fiatal rendőrök költöznének. Ehhez természetesen a megyei főkapitányság, illetve a Belügyminisztérium segítsége szükséges. A városban egyébként több még iskolás, vagy frissen végzett rendőr dolgozik, a javaslat az ő itt tartásukat, illetve otthonteremtésüket is segítené.', 'Kiemelten fontos a rendszeresebb rendőri jelenlét az érintett területeken. Ehhez szükség lenne 8-10 képzett rendőr idevezénylésére, valamint a külterületek jó megközelíthetősége érdekében két darab terepjáró autó biztosítására. Mindehhez szintén a megyei főkapitányság, illetve a Belügyminisztérium segítségére számít a városvezetés.', 'A helyi romaügyi referens kérésére megvizsgálják annak lehetőségét, hogy hogyan tudnák olyan szabadidős tevékenységet biztosítani iskoláskorú gyerekek részére, ami leköti az energiájukat, idejüket. Ezzel kapcsolatban a városvezetés egyeztetést kezdeményez a

Ceglédi Vasutas Sportegyesülettel, és igyekszik a jó képességű, elsősorban roma gyerekeket bevinni különösen a küzdősportok szakosztályaiba.', 'A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a problémák jó része a szegénységre, illetve a munkanélküliségre vezethetők vissza, ezért fontos, hogy segítsék a munkavállalást, akár úgy, hogy a környező nagyobb városokba való bejárást támogatják, ehhez azonban a Képviselő Testület hozzájárulása is szükséges. A közmunka program kiterjesztése átmeneti segítséget jelenthet a családoknak, ezért a polgármester Czomba Sándor államtitkár úrhoz fordul annak érdekében, hogy a közmunkaprogramot még erőteljesebbé tegye a térségben.', 'Földi László hozzátette: nem utolsósorban azt is fontosnak tartja, hogy az elindított programok, kezdeményezések eredményességéről személyesen is meggyőződjön. Ennek érdekében a helyi rendőrkapitánnyal, a terület önkormányzati képviselőjével, illetve esetenként illetékes szakhatóságok szakembereivel bizonyos időközönként kilátogat az érintett területekre. A személyes járőrözés egyrészt lehetőséget teremt arra, hogy közvetlenül mérje fel a kialakított programok eredményességét.', 'A\xa0kedden lezajlott kerekasztal beszélgetés Földi László polgármester elmondása alapján eredményesnek bizonyult, továbbá kiemelte, hogy a problémát nem csupán a bűnüldözés oldaláról érdemes megközelíteni, sokkal hatékonyabb lehet, ha a pervencióra, a bűn

megelőzésére is komolyabb hangsúlyt fektetünk.']

Kapcsolódó elemek