Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán: Magyarország nemcsak tiszteli, hanem kedveli is Németországot

Magyarország egy olyan ország, amely Németországot nemcsak tiszteli, hanem kedveli is; a magyar emberek a németeket nemcsak tisztelik, hanem kedvelik is - hangsúlyozta Orbán Viktor azon a keddi ünnepségen a parlamentben, amelyen átadta a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét Bernhard Vogelnek, a németországi Rajna-Pfalz és Türingia volt tartományi miniszterelnökének, a Konrad Adenauer Alapítvány tiszteletbeli elnökének.


Dátum: 2012-08-28 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:14:45.222051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A CDU-n belül és Németországban a mai napig osztatlan elismerés övezi – hangsúlyozta. Mint mondta, a német politikus született kultur-és szociálpolitikus, igazi rendszerátakító volt a saját területén. 13 évig volt Rajna-Pfalz tartomány miniszterelnöke, majd 1992-től át Thüringiában is miniszterelnökké választották. Németországban egyedülálló módon, összesen 25 évet töltött el miniszterelnökként – fűzte hozzá Balog. Hangsúlyozta ezzel kapcsolatban Bernhard Vogel úgy fogalmazott, ez nem saját érdeme, „hanem a történelem egy nagyszerű és egyedi pillanata, a német újraegyesítés hozta számára ezt a nem várt feladatot”.

Vogel úr azok közé tartozik, akik soha nem mondtak le Németország újraegyesítéséről. Azt is tudta, hogy ebben a folyamatban a közép-európai államoknak - különösen Magyarországnak -  kulcsszerepük van – szögezte le az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán köszönetet mondott Bernhard Vogelnek, hogy a Konrad Adenauer Alapítvány elnökeként támogatást nyújtott a magyar politikai alapítványok rendszerének létrehozásához. Köszönjük az azonos szemmagasságban létrejött találkozásokat – idézte a miniszter Bernhard Vogel egyik kedvenc, Helmut Kohltól származó szófordulatát.

['\n\t\t\n\t\tMagyarország egy olyan ország, amely Németországot nemcsak tiszteli, hanem kedveli is; a magyar emberek a németeket nemcsak tisztelik, hanem kedvelik is – jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő hozzátette: „a tisztelet mellett a szeretet gesztusával nyújtom át ezt a kitüntetést”.', 'A köztársasági elnök - a miniszterelnök előterjesztésére - a magyar-német kapcsolatok ápolása és elmélyítése, valamint a Konrad Adenauer Alapítványon keresztül Magyarország érdekében végzett sokoldalú tevékenysége elismeréseként adományozta aMagyar Érdemrend Nagykeresztjét Bernhard Vogelnek.

\xa0\t\t\t\n']

Mélyen érint, és egyben rendkívüli öröm tölt el, hogy ez a megtiszteltetés juthat nekem osztályrészül – fogalmazott Bernhard Vogel. Hangsúlyozta, hogy mindenhol, ahol jár, felhívja a figyelmet Magyarországra, „egy igazi gyöngyszemre az európai államok közösségében". Mint mondta, egyetlen német sem feledkezhet meg arról, amit Magyarország tett Németország számára 1989-ben, valamint az ezt követő években. Egyetlen német ember sem tekinthet el attól, hogy ezzel kapcsolatban kimondja Antall József, Helmut Kohl és Konrad Adenauer nevét – szögezte le.

A Duna partján egy olyan nagyvárosban állunk, amely Európához tartozik, és amely nélkül Európa nem lenne az, ami – jelentette ki. Úgy fogalmazott, azok a nehézségek, amelyekkel az elmúlt 50-60 év során Magyarországnak és Németországnak szembesülnie kellett, jóval nagyobbak, mint a mostani problémák. ezért bizonyos vagyok abban, hogy amennyiben erőfeszítéseket teszünk, akkor ezeket leküzdjük – emelte ki.

Kapcsolódó elemek