Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Nem célunk, hogy újkori népvándorlást indítsunk" + videó

Szeretnénk, ha ez az óriási területi egyenlőtlenség, - ami a munkanélküliség és a betöltetlen állások kapcsán regionális szinten kialakult – megszűnne - jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, szerdán a TV2 Mokka című műsorában.


Dátum: 2012-08-29 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:14:51.761672, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Czomba Sándor a TV2 Mokka című műsorában

A célvárosok agglomerációjában a 93 ezer forint egy jelentős összeg – mutatott rá az államtitkár. Az emberek mobilitása kapcsán kifejtette: van egy réteg, amely akár több ezer kilométert is utazik, és van egy jelentősebb réteg, akik a család vagy egyéb okok miatt nehezebben mozdulnak. Hozzátette: nem az a célunk, hogy újkori népvándorlást indítsunk Magyarországon, hanem elsősorban munkahelyeket kell oda vinni, ahol nagy a baj.

Most egy fillér nélkül is megteszik a fiatalok és kevésbé fiatalok utolsó elkeseredésükben, hogy otthonuktól távol vállalnak munkát – hangsúlyozta Czomba Sándor. Ezzel összefüggésben kifejtette: ha valaki hajlandó több száz kilométerrel arrébb költözni, hogy legyen munkája, ezt az államnak kötelessége támogatni, még ha csak átmenetileg is. Szeretnénk, ha ez az óriási területi egyenlőtlenség, - ami a munkanélküliség és a betöltetlen állások kapcsán regionális szinten kialakult – megszűnne – szögezte le az államtitkár.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4089, 'source_type': 'media', 'source_id': 9124, 'target_type': 'article', 'target_id': 120395, 'relation_type': 'describes'}