Döntött a kormány a mezőgazdasági termelők megsegítéséről
A kormány szerdai ülésén döntött az aszály okozta károk enyhítéséről, főként a takarmánypiaci gondok orvoslásáról -, a sertéságazat, valamint a gyulai Húskombinát helyzetének megoldásáról - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán Budapesten a kormányülés közben tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2012-08-29 15:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:14:56.313403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter elmondta: az idei aszályos esztendő próbára teszi a mezőgazdasági termelőket, köztük is különösen az állattartókat. Ezért a kormány 10 milliárd forint többlettámogatásról döntött az állattartók megsegítésére, így összesen 23 milliárd forint olyan állatjóléti támogatást fizetnek ki az idén, amely az állattartók helyzetét javítja. Ezek uniós, illetve nemzeti támogatási részeket is tartalmaznak - tette hozzá.
Emelkedett az álatjóléti támogatások összege
Az állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások az eddig meghirdetett 6,5 milliárd forintról 8,1 milliárd forintra emelkednek. A baromfitartók állatjóléti támogatása a múlt évben 4 milliárd forint volt, míg az idén ez 4,8 milliárd forintra nő. A sertéstartók állatjóléti támogatása pedig a tervezett 6 milliárd forint helyett 7,2 milliárd forintra emelkedik. Utóbbi két esetben részlegesen előrehozott kifizetésekről is szó van - emlékeztetett a tárcavezető. Jelezte: az állati hulla elszállítására és ártalmatlanítására 2,4 milliárd forint helyett 2,8 milliárd forint támogatás jut majd.
Fazekas Sándor emlékeztetett rá, hogy a területalapú támogatás és a különleges tejtámogatás előlegét már október 16-tól kifizetik a termelőknek. A támogatás összege 157 milliárd forintot tesz ki. A kormány áttekintette azokat a hitelkonstrukciókat is, amelyek a nehéz helyzetben lévő állattartókat segíthetik. Emlékeztetett rá: a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) agrár forgóeszköz-hitel programjának keretösszege 15 milliárd forint, ebből az állattartók rendelkezésére 10 milliárd, míg a növénytermelők számára 5 milliárd forint áll.
A kormány vizsgálja a takarmány-készletezés lehetőségeit
A termelők által felvehető hitel összege 1-50 millió forint között lehet, míg a termeltetők - az integrátorok - által felvehető kölcsön összegét 250 millió forintról 500 millió forintra emelte a kormány. A termeltetők köre is bővül a baromfi- és sertéságazaton kívül a nyúl- és szarvasmarha-ágazat is bekerül ebbe a körbe. A hitelek kamatánál további 50 százalékos kamattámogatást nyújt a kormány. A hitel futamideje pedig háromról hat évre nő. A türelmi idő pedig egy év helyett három év lesz.
Megismételte: a múlt évben az ágazat 6 milliárd forintos támogatást kapott, ez az idén ez 7,2 milliárd forintra nő. Emellett az Országgyűlés döntött arról is, hogy a sertésstratégia megvalósításának finanszírozására további 2,6 milliárd forint fordítható. Ez utóbbi körbe tartozik például a sertéshústermékek külpiaci megjelenésének támogatása vagy a minőségi magyar sertéshús védjegy és terméktanúsítási rendszer továbbfejlesztése, az egyedi hitelkonstrukciók kidolgozása, továbbá a termelői szövetkezések és más működési formák fejlődését ösztönző adózási formák megalkotása. A tárcavezető utalt rá: a sertésstratégiát az ágazat szereplőinek bevonásával dolgozták ki.
Kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítették a Gyulai Húskombinátot
A Gyulai Húskombinátról Fazekas Sándor elmondta, hogy a délalföldi cég Magyarország egyik legrégebbi alapítású és legjelentősebb húsipari vállalata.
A kormány kiáll az idős emberek már megállapított ellátásai mellett
A kormány szerdai ülésén döntött a társadalombiztosítási nyugdíjrendszert szabályozó jogszabályi környezet módosításáról - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő a kabinet ülése közben tartott tájékoztatón. A szóvivő utalt arra, hogy az előző két évben az egészségbiztosítási, a szociális ellátási, illetve a nyugdíjbiztosítási rendszert alakította át a kormányzat. Ezen rendszerek átalakítása következtében a korábban szociális járadékban részesülők társadalombiztosítási ellátásban részesülőkké váltak. Ezen emberek ellátása az együttfolyósítási szabálynak megfelelően történt. De a végrehajtás során érzékelhetővé vált, hogy több, főként idős ember ellátása csökkenne ezen rendszer alkalmazása következtében - mondta a szóvivő az özvegyi nyugdíjakat is érintő intézkedésre utalva. A kormány viszont nagyon határozott abban, hogy az idős emberekkel törődni kell - fogalmazott a szóvivő. Hozzátette: éppen ezért a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer átalakításakor világossá teszi a kabinet ismételten, hogy nem kívánja a már folyósított és megállapított ellátások bármilyen módon történő csökkentését. Ennek szellemében javasolja a mostani módosítást.