Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öt ovi-foci pálya épült Zuglóban TAO támogatással

Az Ovi-Foci Programot több mint 183 millió forinttal támogatta Magyarország Kormánya, a látvány-csapatsportágak részére adható társasági adókedvezménynek (TAO) köszönhetően. A 2011-ben életbe lépő TAO támogatások bevonásával így felgyorsulhatott az Ovi-Foci, Ovi-Sport Program, amelyet helyi, önkormányzatok együttműködéseivel az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány gondoz.


Dátum: 2012-08-30 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:14:57.587570, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legendás Aranycsapat egykori tagja, a Nemzet Sportolója Buzánszky Jenő által alapított szervezet korábban évente egy óvodában valósította meg programját. A TAO rendszer révén azonban a 2011/2012-es évben már nyolc önkormányzat, összesen 33 új ovi-foci pályával gazdagodhatott, a 2012/13-as évben akár 41 óvodai pálya is megvalósulhat.   Ma a zuglói önkormányzat és az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány által szervezett ovi-foci pályaavató ünnepségen, a XIV. kerületben összesen öt új ovi-foci pályát avattak fel.

Az óvodás korosztály számára kifejlesztett, a legkisebbek méretigényéhez igazodó (6x12m-es, multifunkcionális), korszerű sportlétesítményekben szakszerű oktatás keretében biztosítják majd a gyermekek számára elengedhetetlen napi mozgást.  Az Ovi-Foci Programban az óvodások nem csak a foci, hanem számos egyéb labdajáték (kosárlabda, kézilabda, tenisz, lábtenisz, röplabda, csörgőlabda, boccia, stb.) alapjait is elsajátíthatják, így a Program nem kizárólagosan a magyar futballélet felemelkedését szolgálja.  A pályaavató ünnepségen többek között részt vett az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága háttérintézményeként működő Nemzeti Sport Intézettől Tamás Henriette főigazgató-helyettes, valamint Buzánszky Jenő is. Az esemény házigazdája Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere volt.

Az elkészült pályákat, Papcsák Ferenc, Buzánszky Jenő és Molnár Andrea, az Ovi-Foci Alapítvány elnöke adta át a gyerekeknek.  A délutáni ünnepség előtt, reggel lehetőség nyílt a már elkészült (rózsavári, pöttöm parki, zuglói tihanyi, mályvai) óvodai pályák megtekintésére is. Az Ovi-Foci Program kapcsolódási pontot talált a Magyar Labdarúgó Szövetség óvodás szakmai programjával is. A 2011 elején megalapított Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány célja, hogy országszerte, illetve a határon túli magyar lakta területeken, a közszféra támogatásával, valamint a magántőke bevonásával, a lehető legtöbb óvodában biztosított legyen az Ovi-Foci, Ovi-Sport Program elindítása.  Sportért Felelős Államtitkárság

Kapcsolódó elemek