Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kerékpárosközpont kialakítására pályázik Tatabánya

Tatabánya önkormányzata kerékpárosközpont kialakítására pályázik; különféle sportpályákat hoznának létre, kialakítanának egy 300 négyzetméteres felületet, ahol BMX-, gördeszka-, roller- és görkorcsolyaversenyeket tartanának, valamint innen indulna egy 90 kilométeres vértesi erdei túraútvonal kerékpárosoknak - mondta el a polgármester.


Dátum: 2012-08-30 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:14:59.081794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schmidt Csaba (Fidesz) hozzátette, a létesítmény magját egy 400 négyzetméteres közösségi épület alkotná, ahol kerékpártárolókat, kerékpármosót, szervizt és kölcsönzőt üzemeltetnének. A környezetében játszóteret, valamint szabadtéri pihenésre és sportolásra alkalmas tereket hoznának létre. A beruházás tervezett költsége 287 millió forint, ebből a város önerőként 31 milliót adna.

A központot Tatabánya-Óváros szélén, a Sportliget közelében alakítanák ki, két műfüves pálya és egy görkorcsolyapálya szomszédságában, a sportcsarnok és a stadion közelében. A létesítmény népszerűségének növelésére a területen a GPS koordináták megadásával geoládát rejtenének el, amelyből az ország területén már háromezernél többet kereshetnek a geocachingnek hódoló természetjárók.

A kerékpárosközpontból egy 90 kilométer hosszúságú erdei túraútvonal indulna, amely forgalomtól elzárt erdészeti utakon vezetne, és csatlakozna a Duna-menti EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárúthoz az Által-ér mentén, valamint a később megvalósítani tervezett Várgesztes-Velence útvonalhoz.

A beruházás terveinek elkészítését városi közvélemény-kutatás előzte meg, egyeztettek a térség civil és sportszervezeteivel, a környékbeli önkormányzatokkal. A tervezést szakmai kérdésekben a Magyar Kerékpárosklub is segítette.

Kapcsolódó elemek