Az új iraki kormányzótanács küldöttséget küld az ENSZ BT-be
Irak új kormányzótanácsa jövő kedden delegációt küld New York-ba az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT)ülésére, amelyen a világszervezet különmegbízottja jelentést tesz az ENSZ-nek a háború utáni Irakban betöltött szerepéről. Keddi ENSZ-szóvivői bejelentés szerint a küldöttség tagja lesz Ahmed Csalabi, a korábban száműzetésben működő Iraki Nemzeti Kongresszus alapítója, Adnán Pacsacsi volt külügyminiszter és Akila al-Hásimi külügyminisztériumi tisztviselő, aki júniusban az iraki küldöttséget vezette egy, az ENSZ által szervezett, az ország újjáépítéséről szóló konferencián.
Dátum: 2003-07-16 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12726
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:17.019108, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Inocencio Arias spanyol ENSZ-nagykövet, a BT soros elnöke elmondta, hogy az iraki küldöttség látogatása valószínűleg egybeesik Sergio Vieira de Mello különleges ENSZ-megbízott július 22-re tervezett beszámolójával. A BT más diplomatái is megerősítették ezt az időpontot.
Az iraki kormányzótanács már hétfőn, első munkanapján döntött a delegáció küldetéséről, hogy mielőbb nemzetközi legitimitást szerezzen magának az átmeneti időszakra. Az iraki kormányzótanács tagjai közölték Vieira de Mellóval, hogy számos probléma megoldásában kérik az ENSZ segítségét, köztük a menekültek hazatérésének és az adósságok enyhítésének kérdésében.
Hua Csiang (Hua Jiang) helyettes ENSZ-szóvivőnő szerint az még nem tisztázott, hogy az iraki küldöttség milyen minőségben látogat a világszervezethez, az Irakot megszálló koalíció által létrehozott ideiglenes hatóság részeként vagy pedig iraki képviselőkként. A BT-tagok döntésétől függ továbbá, hogy az iraki küldöttség szót kap-e az ülésen.
Egyes BT-diplomaták aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy a delegáció megpróbálja elfoglalni Irak helyét az ENSZ-ben, amely minden bizonnyal ellenállásba ütközne, mivel az Egyesült Államok és Nagy-Britannia továbbra is megszálló hatalom Irakban és az országnak nincsen választott kormánya. Egyelőre még Irak képviseletét a Szaddám Huszein elnök idején szolgáló diplomaták képviselik, annak ellenére, hogy Irak ENSZ-nagykövete április 11-én elhagyta New Yorkot -jegyzi meg az AP.
MTI - fidesz.hu