Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyeztetést tartott a kormány és a Zsidó Közösségi Kerekasztal

Újabb egyeztetést tartott Gál András Levente, a jó állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos a Zsidó Közösségi Kerekasztal tárgyalásain részt vevő hazai és nemzetközi zsidó vallási közösségek képviselőivel csütörtökön - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az MTI-t.


Dátum: 2012-08-31 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183806
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:15:13.764939, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A találkozón a jelenlévők rövid ismertetést kaptak a Kárpát-medence XX. századi történetében megjelenő vallási és etnikai türelmetlenségeket vizsgáló történészbizottság felállításával kapcsolatos kormányzati tervekről - írták.

A KIM hozzátette: a résztvevőknek beszámoltak a Claims Conference-szel folytatott egyeztetésekről, "ahol a kormánybiztos, megragadva az alkalmat, ismét hangsúlyozta, hogy a megfelelő együttműködés részeként fontos a pontos és határidőben történő elszámolás a holokauszt emlékezete és az antiszemitizmus elleni küzdelem szempontjából".

Az egyeztetésen Gál András Levente tájékoztatta a zsidó közösségek képviselőit a kormány és a zsidó vallási közösségek közötti párbeszédben és kapcsolattartásban bekövetkező személyi változásokról. A napokban leköszönő kormánybiztos további eredményes együttműködést kívánt a kerekasztal résztvevőinek - olvasható a közleményben.

Gál András Leventét kérésére mentette fel Orbán Viktor miniszterelnök szeptember elsejei hatállyal kormánybiztosi megbízatásából.

A KIM hétfőn azt közölte, hogy Magyarország visszakéri a Claims Conference-től a szabálytalanul felhasznált állami támogatást, mert az amerikai szervezet nem számolt el szabályosan a holokauszt túlélőinek nyújtott pénzzel. A tárca akkori közleménye szerint Gál András Levente kormánybiztos erről hétfőn tájékoztatta az amerikai és az izraeli nagykövetséget. A KIM jelezte: a kormánybiztos kezdeményezi azt is, hogy a holokauszt túlélőinek járó támogatások elosztását ezentúl külföldön és belföldön egyaránt a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) végezze.

Kapcsolódó elemek