Orbán: A BL-ben is jegyzett csapat legyen a Videoton
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a selejtezőben lejátszott hat mérkőzés alatt sokat fejlődött a Videoton, amely csütörtökön este bejutott a főtáblára a labdarúgó Európa Ligában, miután a kvalifikáció 4. fordulójának székesfehérvári visszavágóján 0-0-s rendes játékidő és hosszabbítás után büntetőrúgásokban 4-2-re jobbnak bizonyult a török Trabzonspornál.
Dátum: 2012-08-31 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:15:16.580376, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legnagyobb nyereség az, hogy lehetőséget kaptunk újabb hat mérkőzésre, mert csak a magyar bajnokságban nagyon nehéz felkészülni arra, amire mindannyian készülünk, hogy előbb-utóbb a Bajnokok Ligájában is jegyzett csapat legyen a Videoton."
Orbán Viktor hozzátette: az együttes portugál vezetőedzője, Paulo Sousa megmutatta, hogy magyar viszonyok között hogyan lehet egy csapatot tervszerűen felépíteni.
A miniszterelnök azt is hangsúlyozta, hogy a Puskás Akadémián folyó munkát tovább kell erősíteni.
"Mert mi abban tudunk segíteni a Videotonnak, hogy az akadémia az eddigieknél is nagyobb számban adja a jól felkészített játékosokat. Az, hogy Gyurcsó Ádám ma játszott és Szolnoki Roland a kispadon tudott ülni, óriási elismerés az akadémia számára" - mondta Orbán Viktor.
Arra a kérdésre, hogy a pénteken 13 órakor kezdődő sorsoláson milyen ellenfeleknek örülne, a kormányfő azt válaszolta: örülne, ha nagyon erős csapatokat kapna a Videoton, és reménykedik, hogy az együttesnek nem kell majd az ország keleti határain túlra utaznia, hanem marad a nyugati futballvilág vérkeringésében.
Azért, hogy bejutott a 48 csapatos főtáblára, 1,3 millió eurós rajtpénzt kap a magyar klub, a csoportkörben aratott győzelmek további 200, a döntetlenek pedig 100 ezret érnek.