Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Karzai a Loja Dzsirga összetételéről

Hamid Karzai afgán elnök rendeletben határozta meg az új afgán törzsi nagytanács, a Loja Dzsirga összetételét. A testületnek októberben kell elfogadnia Afganisztán új alkotmányát.


Dátum: 2003-07-16 09:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:17.668929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint a Bakhtar afgán hírügynökség szerdán jelentette, az új Loja Dzsirga 500 fős lesz: 450 tagot a lakosság képviselői választanak, 50-et pedig Karzai jelöl ki. A választott 450-ből 344-re az ország járásainak 15 ezer képviselője voksol; 42-en képviselik a menekülteket, az otthonukat elhagyni kényszerülőket, a nomádokat, a hindu és szikh kisebbséget. Ez utóbbiak 15 százalékának nőnek kell lennie. További 64 nőt az afgán nők képviselői választanak.

A választásokat augusztustól rendezik meg: az egyes tartományok járásainak képviselői az ország nagyvárosaiban gyűlnek össze és a Loja Dzsirga új tagjait relatív többséggel választják meg. Ennek megszervezéséért az afgán alkotmányozó bizottság felel. A bizottság június 10. óta folytat konzultációkat az egész országban az új alkotmányról, amely azután lép életbe, hogy a Loja Dzsirga azt októberben elfogadja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek