A Samsung profitja 41 százalékkal esett
A Samsung Electronics ipari óriásvállalat szerdán azt közölte, hogy idei második negyedévi profitja 41 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, mert csökkenteni kényszerült memóriachipjeinek és monitorainak árait.
Dátum: 2003-07-16 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:17.954861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ugyanakkor a vállalat egyik vezető illetékese szerint a Samsung befektetői a félvezetők és a mobiltelefonok növekvő keresletére számítanak, azaz az árak emelésének megvan a lehetősége.
A mobilkészülékek eladása a második évnegyedben 7,7 százalékkal visszaesett - írja a Reuters. Erre az évre 52 és fél millió ilyen készülék eladásával számolnak, a második negyedévben 12 millió darabot étékesítettek, a terv 13 millió volt.
A vállalati össznyereség 960 millió dollárnak felelt meg, ez volt az elemzői várakozások átlaga is. A teljes forgalom értéke 9,84 billió vont ért el.
MTI - fidesz.hu