Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

L. Simon: Példát szeretnénk mutatni

Példát szeretnénk mutatni a környező országokban élő többségi nemzeteknek abban, hogy mi megbecsüljük a kisebbségeket, számunkra fontos az önazonosságtudatuk és a kultúrájuk - mondta L. Simon László kultúráért felelős államtitkár pénteken, a XX. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok megnyitóján.


Dátum: 2012-09-01 10:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:15:24.667967, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azt várjuk el a szomszédos országokban élő politikusoktól, szövetségesektől, barátoktól, hogy ugyanilyen fontos legyen számukra a kisebbségi magyarság léte és kultúrája. Ahogyan mi bánunk a kisebbségeinkkel, úgy bánjanak ők is az ő kisebbségeikkel - fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára.  L. Simon László fontosnak nevezte, hogy Kiskőrösön él a hagyomány, a városban olyan emberek laknak, akik őrzik a kultúrát, őrzik a nyelvet. Akiknek a szinte Magyarország szívében található településen a magyar nyelv és a magyar kultúra mellett nemcsak magyarként dobog a szívük, hanem szlovákként is - mondta.

Véleménye szerint, ha mi nem bánunk a magyarországi kisebbségekkel megfelelően, nem lesz "erkölcsi és politikai alapunk" arra, hogy hasonló elbánást várjunk el a felvidéki, az erdélyi, a délvidéki vagy a kárpátaljai magyarság tekintetében. A szőlőtermesztéssel és bortermeléssel is foglalkozó államtitkár úgy fogalmazott: "a közös kultúra, a közös múlt, a közös hagyományok, a bor közös szeretete, a szőlőművelés fáradságos tevékenysége, de az abból következő erő, elhivatottság, kitartás mindannyiunkat sok-sok időn keresztül kössön össze!".

Huszadik alkalommal nyílt meg a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok augusztus 31-től szeptember 2-ig tartó rendezvénye. Minden eddiginél nagyobb borutca nyílt a Duna borrégió legkiválóbb pincészeteinek részvételével. A három napig tartó rendezvényen kulturális események, madárbemutató, veterán járművek felvonulása, kézművesek vására, valamint "cigányos ételek" főzőversenye is színesíti a programot. A 15 ezer lakosú Kiskőrösön húsz százalék körüli a szlovák nemzetiségű lakosok aránya. A település honlapja szerint a második világháborút követő lakosságcsere során kevesebb mint nyolcszáz ember hagyta el Kiskőröst, a nagy többség itt maradt.

Kapcsolódó elemek