Fazekas: Siker a húsmarha ágazat
Jól teljesít a húsmarha-ágazat, a szarvasmarha-állomány folyamatosan nő, és ez a Vidékfejlesztési Minisztérium hatékony támogatásának is köszönhető. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Hortobágy Menti Húsmarha-tartók Egyesülete Szakmai Napján beszélt az ágazat helyzetéről Tiszacsegén, majd átadta a Cserepes Tanya korszerűsített marhaistállóját.
Dátum: 2012-09-01 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183835
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:15:25.035069, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szarvasmarha-állomány az elmúlt másfél évben folyamatosan növekedett, és mára meghaladta a 700 ezret: 2012. június 1-jén 733 ezer volt. A tehénállomány (335 ezer) egy év alatt 8 ezerrel gyarapodott. 2010 decemberéhez képest a húshasznú tehenek száma 11,6%-kal, a kettős hasznosítású állomány 14,9%-kal bővült. A marhahúsexport 9%-kal nőtt, míg az import 14%-kal visszaesett. Az év elején elindult a Kérődző Szerkezetátalakítási Program, melynek köszönhetően a húsmarha-tartók közel kétszer annyi támogatást kapnak az idén, mint tavaly. Ezen kívül anyatehén-támogatást is igényelhetnek a gazdák, akik mintegy 130 ezer támogatásra jogosult tehenet és 8 hónaposnál idősebb üszőt tartanak ma Magyarországon. A tenyésztők az állatbetegségek megelőzésére és az állati tetemek elszállítására szánt forrásból is támogatáshoz juthatnak. A Cserepes Tanyán a Darányi Ignác Terv állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatán nyert több mint 38 millió forintos támogatással újult meg a marhaistálló, így a gazdaságban 150 tehenet tarthatnak korszerű körülmények között.