Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Völner: Halad a közösségi közlekedés átalakítása

Folyamatosan halad a közösségi közlekedés átalakítása - jelentette ki Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára az MTI érdeklődésére.


Dátum: 2012-09-02 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:15:32.129592, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékeztetett arra, hogy a közösségi közlekedés kapacitásának racionalizálása már korábban megtörtént, jelenleg a cégek átszervezése zajlik több lépcsőben.

A programban a Volán-társaságok regionalizálása, a vasútnál a pályavasút és a személyszállítás elkülönítése is szerepel - mutatott rá az államtitkár, hangsúlyozva: a megörökölt adósságállomány és annak kezelése többletfeladatot jelent. Várhatóan január elejére alakul ki az új struktúra, amely mentén továbbműködnek a cégek - tette hozzá.

A közösségi közlekedés átalakítása során a versenyképesebb utazási tarifákban is érvényesíteni kívánják a vasút előnyét. Az első módosítások már szeptember 1-jétől hatályba léptek. További nagy feladat az utazási kedvezmények felülvizsgálata, ennek az előkészítése többnyire megtörtént. A kedvezményrendszer átalakítása a valutaalappal történő tárgyalások részét képezi, ezért ennek függvényében döntés várhatóan majd az ősszel születik - fejtette ki Völner Pál.

A Nemzetközi Valutaalappal történő tárgyalásokon a magyar kormány az utazási kedvezményeknél azt szeretné elérni, hogy az ágazat szempontjai érvényesüljenek, a sok évtizeddel ezelőtt kialakult és megörökölt helyzetben ne legyenek drasztikus változások, hiszen a magyar társadalom teherviselő-képességét mindenképpen figyelembe kell venni a szabályozás kialakításánál - mondta az államtitkár.

Kapcsolódó elemek