Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

KRESZ: már az új szabályok szerint kell közlekedni

Változások a KRESZ-ben: a hétvégén már az új szabályok szerint kell közlekedni az utakon.


Dátum: 2012-09-02 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183858
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:15:33.712146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szeptember elsejétől érvénybe lépett, az úgynevezett biztonsági folyosó szabályozása. Az autópályákon, valamint a két- vagy többsávos utakon közlekedőknek – torlódáshoz érve – a legbelső sávban balra, míg a többi sávban szorosan jobbra kell húzódniuk. Változás az is, hogy baleset esetén a nem érintett járművek vezetői is kötelesek a tőlük elvárható módon segítséget nyújtani. Ehhez a rendelkezésükre álló elsősegélynyújtó felszerelést és tűzoltó készüléket kell használniuk vagy átadniuk.

A biztonság a fontos

A kormány – más közlekedési tárgyú kormányrendeletekkel egyidejűleg – módosította, pontosította a KRESZ egyes rendelkezéseit azzal a céllal, hogy az előírások elsősorban ne a szankcionálásra adjanak alapot, hanem a közlekedés biztonságát javítsák az érthető és betartható követelmények meghatározásával – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium augusztus 24-én.

Kapcsolódó elemek