Orbán: "Magyarország ismét a jövőbe tekintő ország" + videó és képek
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem új szellemiségű, új szerkezetű és új küldetésű XXI. századi intézmény, amelynek feladata, hogy folyamatosan megújítsa a magyar államiságot – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitó ünnepségén. Képgalériánk megtekinthető itt.
Dátum: 2012-09-03 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:15:41.600243, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor gratulált az első évfolyamos hallgatók fogadalomtételéhez, amelyet „komoly elszánásnak” nevezett és sok sikert kívánt tanulmányaikhoz.
Egy új egyetem első tanévének megnyitója mindig különleges alkalom. A mai különösen is az, hiszen csodálatos történelmi és kulturális helyszínen gyűltünk ma össze – kezdte beszédét a miniszterelnök, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, a működését 1821-ben megkezdő Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia szellemi utódjának nevezte. Felidézte, az akadémia épülete a kommunizmus időszakában nem csupán eredeti hivatását vesztette el, hanem pusztulásnak is indult.
Magyarországnak ismét van elég ereje a főváros fejlesztésére
Sokan vagyunk, akiket büszkeséggel tölt el, hogy részesei lehetünk annak a nagyszerű vállalkozásnak, hogy 2012-ben visszaadjuk ezt az épületet azoknak a fiataloknak, akik úgy döntöttek, életüket a hazájuk szolgálatának szentelik – folytatta Orbán Viktor. Hozzátette: a kormány nem csupán egy új egyetem alapítása mellett foglalt állást, hiszen – mint mondta – a Ludovika Campus megvalósítása nemcsak egy oktatási intézmény létrehozását jelenti, hanem a rendszerváltozást követő időszak egyik legnagyobb városfejlesztési beruházásának is tekinthető.
Orbán Viktor emlékeztetett, Budapest utoljára 1998 és 2002 között kezdett hasonló volumenű fejlesztési vállalkozásba. Ebben az időszakban épült fel a Millenáris, az új Nemzeti Színház, a Papp László Sportaréna, valamint megkezdődött a Művészetek Palotájának építése. A miniszterelnök szerint a felívelő évek után a főváros olyan lett, mint egy „elhanyagolt kert, ahol egymást érik a vakondtúrások”.
Magyarország megújulása aligha lehet sikeres a főváros megújulása nélkül, ezért komoly és figyelemre méltó tény, hogy Magyarországnak immár ismét van elég ereje ahhoz, hogy folytassa Budapest fejlesztését – jelentette ki a kormányfő. Kifejtette: az újjászülető Orczy-parkot, valamint annak sportpályáit és uszodáját a főváros egész közössége használhatja majd a jövőben. A vállalkozás hasznos az országnak, a fővárosnak és Józsefvárosnak – fűzte hozzá.
"Meg kellett alapítanunk a nemzeti együttműködés rendszerét"
Mi magyarok súlyos kérdésekkel szembesültünk az elmúlt évek során. Miért bénult meg, csúszott szét, hitványult el a magyar állam 2010-re? (…) Hová lett, mivé sekélyesedett a magyarok államalkotó képessége, alkotmányos műveltsége és intézmények iránti kifinomult érzéke? – tette fel a kérdést Orbán Viktor. Úgy folytatta, a kommunizmus utáni húsz év államépítési kísérlete „minden jószándékú és kiemelkedő színvonalú intellektuális erőfeszítés ellenére is” zavaros maradt, vergődött a „posztkommunista indíttatású kísérletek és a polgári államépítés nekibuzdulásai között”. Mindez zavaros és bizonytalan korszakot, államrendet, alkotmányos és politikai rendszert, az európai gazdasági válság teher és szakítópróbáját kiállni képtelen Magyarországot eredményezett – összegezte a miniszterelnök.
Az előző gondolat kapcsán megjegyezte, ez a magyarázat arra a nehezen érthető tényre, hogy 22 évnek kellett eltelnie a rendszerváltás óta, hogy megalapíthassák a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, amelynek hasonmása szinte minden, a magyarokkal azonos kultúrkörhöz tartozó államban létezik.
Mi magyarok gyorsított tempóban nagy munkát végeztünk el a 2010-es kormányváltás óta; temérdek mélyreható változást vittünk véghez, amelyek elkerülhetetlenül éles vitákhoz és küzdelmekhez vezettek – idézte fel a kormány elmúlt két éves munkáját értékelve Orbán Viktor. Új alkotmányos és államrendet kellett létrehoznunk, fajok és osztályok küzdelme helyett meg kellett alapítanunk a nemzeti együttműködés rendszerét, amely a nemzeti érdekre, a jogok és kötelességek egyensúlyára és a kölcsönös felelősségvállalásra épült. A lehető leggyorsabban kellett megtalálnunk azokat a megoldásokat, amelyek lehetővé teszik Magyarországon a gazdasági válság elleni sikeres küzdelmet – mondta az elmúlt két év feladatairól szólva a miniszterelnök.
Magyarország ma jobban teljesít
A kormányfő leszögezte: világosan látható, hogy ennek a fölpörgetett és megfeszített tempójú munkának köszönhetően Magyarország ma jobban teljesít az európai válság kezelésében, mint Nyugat-Európa. Hezitálás és elodázás helyett megtaláltuk a saját kivezető utunkat. Mi magyarok együtt helyreállítottuk a közrendet, a válság előtti szintre szorítottuk vissza a munkanélküliséget, csökkentjük az államadósságot és a hiányt, elindítottuk a munkahelyvédelmi akcióinkat, és lehetségessé vált, hogy segély helyett ismét a munkából lehessen megélni – sorolta Orbán Viktor. Felhívta a figyelmet arra, hogy még messze nem vagyunk a munka végén. Valójában mi a magyar életigények és észjárás szerint akartuk és akarjuk berendezni hazánk életét. Nem egyszerűen csak kezelni akarunk egy európai méretű válságot, nemcsak kivédeni akarjuk a Magyarországra leselkedő veszélyeket, de olyan alapokat akarunk lerakni, amelyek hosszú távra biztosítják a szabad élet és a tisztességes megélhetés feltételeit a Kárpár-medencei magyarság számára, amelyek sikeressé és erőssé teszik a nemzetet – fogalmazott a miniszterelnök.
Megteremtik a köztisztviselői pályák összekapcsolódását
Az egyetem alapítása és a Ludovika Campus megvalósítása kiválóan példázza államépítési törekvéseinket, a változtatások tudatosan megtervezett, egymásra épülő lépéseit, amelyek végül reményeink és meggyőződésünk szerint egy jól működő országot eredményeznek majd – mondta el Orbán Viktor. Emlékeztetett: a kormány 2010-ben azért határozta el az egyetem megalapítását, mert szükségesnek látta, hogy a közszolgálat legfontosabb területeire egységes rendszerben képezzenek szakembereket. Előttünk áll a feladat, hogy a közigazgatásban dolgozóknak kiszámítható, ugyanakkor rugalmas életpálya-modellt teremtsünk, amely az érdem szerinti előrejutáson alapul – tette hozzá. A miniszterelnök szerint a kabinet azt akarja, hogy a honvédtiszti, rendőrtiszti állomány tagjai képességeiket, ismereteiket más területen is kamatoztathassák, alkalmassá váljanak a civil közigazgatás feladatainak ellátására is. Ezért a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megteremti a köztisztviselői pályák összekapcsolódását, és a köztük való átjárhatóságot. Azt akarjuk, hogy az új egyetem a hallgatói számára erős identitást, korszerű szaktudást és motivációt adjon, hogy a későbbiekben is majd magyar fiatalok ezrei döntsenek a haza szolgálata mellett – jegyezte meg a miniszterelnök.
A jövő felélése helyett inkább befektetünk a jövőbe
A magyar kormány hisz abban, hogy csak erős államszervezettel rendelkező nemzetek lehetnek erős haza birtokosai. Ezért nem sajnálja azt az anyagi és szellemi befektetést, amit ennek az egyetemnek a létrehozása megkövetelt, és megkövetel a jövőben – jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor szerint az egyetem alapítása, a Ludovika Campus kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy Magyarország immár ismét a jövőbe tekintő ország. Hosszú éveken át Magyarországon a jövő nem számított, nem volt fontos, nem hittek benne, inkább hitelekkel felélték – tette hozzá, leszögezve: véget vetettek ennek a kilátástalan politikának. A jövő felélése helyett inkább befektetünk a jövőbe, hogy Magyarország, hagyományainak megfelelően immár a maga képére tudja formálni a saját jövőjét – hangsúlyozta.
Azt kérem önöktől tanárként, diákként és majdan köztisztviselőként, hogy legyenek a nemzeti érdek megalkuvás nélküli képviselői, szolgálják elkötelezetten a hazájukat, és emeljék ismét a magasba Magyarországot. Megérdemli – zárta beszédét Orbán Viktor.