Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hódmezővásárhely: a tíz éve elkezdett munka folytatását támogatták a helyiek

A tíz éve elkezdett munka folytatására voksoltak a hódmezővásárhelyiek, amikor a vasárnapi időközi polgármester-választáson a szavazók több mint fele Almási Istvánt, a Fidesz-KDNP jelöltjét támogatta – értékelte Hegedűs Zoltán, a Fidesz városi alelnöke hétfőn, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2012-09-03 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:15:41.968332, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hegedűs Zoltán aláhúzta: a választás eredménye azt is bizonyítja, az emberek mégsem kérnek az MSZP-ből. A szocialisták bár súlyos vereséget szenvedtek, mégis azzal kérkednek, hogy több mint kétszer annyi szavazatot kaptak, mint 2010-ben; ez azonban nem igaz – közölte az önkormányzati képviselő. A két esztendővel ezelőtti helyhatósági választáson a két baloldali polgármesterjelöltre - Havranek Ferencre és Kis Andreára - összesen 3246-an szavaztak. Ezzel szemben vasárnap az MSZP jelöltjét mindössze 2.793 választó támogatta – ismertette Hegedűs Zoltán. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a szocialisták állításával szemben nemhogy erőre kapott a baloldal Hódmezővásárhelyen, hanem szavazatokat vesztett. A Fidesz támogatottsága pedig több mint kétszerese a szocialistákénak – hangsúlyozta az alelnök.

Vasárnap Almási Istvánt választották Hódmezővásárhely polgármesterévé, a Fidesz-KDNP jelöltjét – a nem hivatalos végeredmény szerint - a voksolók 52,31 százaléka támogatta. Kis Andrea, az MSZP jelölte 22,72 százalékot, a jobbikos Kovács Sándor 14,1 százalékot, a függetlenként induló Nagy László 10,95 százalékot kapott. A választáson 33,06 százalékos volt a részvétel, összesen 12.291 érvényes szavazatot adtak le.

Hódmezővásárhelyen azért tartottak időközi választást, mert a várost 2002 óta irányító Lázár János június 2-tól a Miniszterelnökséget vezeti államtitkárként, és e poszt a jogszabályok értelmében összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel.

Kapcsolódó elemek