Testvértelepülési együttműködést kötött Hollókő és Torockó
Testvértelepülési együttműködést kötött a Nógrád megyei világörökségi falu, Hollókő és az erdélyi Torockó; a megállapodás egy folyamat része, a cél az, hogy Torockó Hollókő társított partnereként válhasson a világörökség részévé - tájékoztatott a magyar település polgármestere.
Dátum: 2012-09-03 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183884
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:15:43.047677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szabó Csaba (Fidesz) elmondta: a vasárnap aláírt dokumentum kitér a két község kultúrájának, hagyományainak megismertetésére, az oktatási, közművelődési, kulturális és önkormányzati kapcsolatfelvételre, és a közös pályázati lehetőségek kihasználására. Rögzítették: Hollókő önkormányzata felelősséget érez a Kárpát-medence egységes kultúrájának részét képező Torockó és környezete építészeti örökségéért, ezért támogatja, hogy Torockó - a hollókői ófalu világörökségi helyszínhez kapcsolódva - az UNESCO világörökségi listájára kerüljön. A palóc település a felterjesztés kapcsán minden segítséget megad testvértelepülésének, illetve a világörökségi bizottság pozitív döntését követően átadja önálló világörökségi helyszínként szerzett sokrétű tapasztalatait.
Szabó Csaba a megállapodás háttereként elmondta: korábban Kelemen Hunor, a román kormány kulturális minisztere indítványozta a dél-erdélyi Fehér megyéhez tartozó Torockó és Hollókő társított partnerségét, a nógrádi falu pedig támogatta az elképzelést. A román tárca - Erdélyből elsőként - februárban terjesztette fel a magyarlakta falut az UNESCO várólistájára a Kárpát-medence legépebben és leghitelesebben fennmaradt népi építészeti együtteseként, Hollókő kiterjesztéseként. A világörökségi bizottság leghamarabb 2013-ban dönthet a javaslatról.Hollókő 25 éve a világörökség része.