Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Értékes Zsolnay-műtárgy került elő

Rendkívül értékes Zsolnay-gyertyatartó került elő Pécsett, amely a Zsolnay Mauzóleumból származik, és egy amerikai gyűjtő kívánta megvásárolni. Az Iparművészeti Múzeum főmuzeológusa levédeti a műtárgyat, amelynek helye a mauzóleumban lenne. A város nem zárkózik el megvásárlásától.


Dátum: 2003-07-16 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:20.604386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A napokban a kiváló pécsi Zsolnay-restaurátor, Csáki Klára műhelyébe került helyreállítás céljából egy Zsolnay-gyertyatartó. A műtárgyat egy kereskedő adta be azzal a céllal, hogy ha a helyreállítás elkészül, egy amerikai megvásárolja. Csáki Klárának azonban "gyanússá" vált a gyertyatartó, s szakvéleményt kért Csenkey Évától, az Iparművészeti Múzeum főmuzeológusától, aki megállapította, hogy a tárgy nagy valószínűséggel a Zsolnay Mauzóleumból származik, és a lehető leghamarabb le kellene védeni. Csáki Klára pedig úgy gondolta, hogy gyertyatartó helye nem Amerikában lenne, hanem a mauzóleumban, s amennyiben a város nem vásárolná meg, gyűjtést kellene rendezni a megvásárláshoz szükséges pénz előteremtéséhez, már csak azért is, mert idén kettős jubileumot is ünnepelhetünk: Zsolnay Vilmos születésének 175. és a gyár alapításának 150. évfordulóját.

A Zsolnay Mauzóleum oltárához 1900-1901-ben készült a pyrogránit formába kézzel préselt, domborműves mintázattal és kétféle barna, valamint mélykék majolikamázzal és eozin bevonattal díszített gyertyatartó, mondja a Dunántúli Napló érdeklődésére Csenkey Éva. Feltehető, hogy a sírépítmény belső berendezésének elpusztítása során került ki az épületből, vagy pedig a Zsolnay gyár munkamódszere szerint a mindig elkészített többletpéldányok, biztonsági másodpéldányok egyike. Természetesen nem zárható ki az sem, tájékoztat a művészettörténész, hogy a tárgyat a múlt század húszas éveiben az Egyesült Államokba, Johnstonba szállított görög katolikus templom számára kivitelezték, a mauzóleumban lévő gyertyatartók mintájára. Mindhárom esetben azonban a védeni javasolt gyertyatartó a Zsolnay Mauzóleum elpusztult gyertyatartóival azonosnak tekinthető. Azért esik a kulturális javakat megillető védelem és az ide vonatkozó törvény alá, magyarázza Csenkey Éva, mert vele és általa a Zsolnay Mauzóleum, mint igen jelentős építészeti és iparművészeti műemlék, hiteles módon egészíthető ki jövőbeli rekonstrukciója során.

A főmuzeológus beszélt a jelenlegi tulajdonossal, a műkereskedővel, aki kérésére elállt a folyamatban lévő eladási szándékától. Sőt, mint a Zsolnay Mauzóleumot tisztelő, és helyreállítását elősegíteni kívánó műkereskedő, felajánlotta, hogy minden saját nyereség nélkül, mindössze háromszázezer forintért felajánlja a tárgyat múzeumi vásárlás céljára, amennyiben a mauzóleumban helyezik majd el örökletétként.

Mint az Iparművészeti Múzeum Kerámia és Üveg Főosztályának munkatársa, Csenkey Éva javasolja a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak az esetleges pénzügyi keret remélt biztosításáig is a műtárgy azonnali védését.

Akár a kulturális bizottság, vagy a tisztségviselők közös, de akár egyéni keretéből is megoldható lenne a vásárlás, mondja Horváth Zoltán alpolgármester, hiszen városi léptékben nézve nem jelentős összegről van szó. Amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban értékes Zsolnay-kerámiáról van szó, véleménye szerint nem lesz akadálya annak, hogy a város, illetve a mauzóleum a lehető leghamarabb birtokba vehesse a műtárgyat.

Cseri L. - Dunántúli Napló

Kapcsolódó elemek