Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rogán: A céljaink részben egyeznek az IMF-ével

Rogán Antal álkonfliktusnak tartja a választói feliratkozásról kibontakozó vitát, a készülő törvényről szerinte viszont mindenképpen ki kell kérni az Alkotmánybíróság előzetes véleményét. A jövő évi költségvetést az IMF-tárgyalások miatt várhatóan módosítani kell – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint az év vége előtt megkötik a megállapodást a valutaalappal. A szerdán kezdődő sárvári kihelyezett frakcióülésről elmondta, az IMF-tárgyalások mellett tájékoztatást várnak Orbán Viktortól arról is, hogy mennyire volt eredményes a kormány devizahitelesek megsegítésére indított intézkedéscsomagja.


Dátum: 2012-09-05 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:16:02.737028, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA politikus arról is beszélt, hogy álkonfliktusnak tartja a választói feliratkozásról kibontakozó vitát.

\xa0\xa0\xa0

Kijelentette: a jövő évi költségvetést az IMF-tárgyalások miatt várhatóan módosítani kell. A céljaink részben egyeznek az IMF-ével, hiszen mi is csökkenteni akarjuk az államadósságot és alacsonyan tartani a hiányt. A vita az eszközökben lesz. Ha ezekben meg tudunk egyezni az IMF-fel, akkor lesz jó megálapodás, ha nem erősebb vita várható a feltételekről - mondta a napilapnak Rogán, aki szerint az év vége előtt megkötik a megállapodást a valutaalappal.

\xa0\xa0\xa0

A sárvári kihelyezett frakcióülésről elmondta: az IMF-tárgyalások mellett tájékoztatást várnak Orbán Viktortól arról is, hogy mennyire volt eredményes a kormány devizahitelesek megsegítésére indított intézkedéscsomagja.', 'A jövő évi költségvetés várható módosításával kapcsolatban a frakcióvezető úgy fogalmazott: "Abban, hogy jövőre gazdasági növekedés lesz, még a legpesszimistább jóslatok is egyetértenek. Az IMF, az Európai Bizottság szakértői és ezzel számolnak. A kérdés az, hogy mekkora lesz ennek mértéke." Mint mondta, ebben a témában volt alapvető vita az IMF és a kormány között. A kérdést érintően Rogán Antal azt mondta, ha meg tudják valósítani a munkahelyvédelmi akciótervet, ha a félszuperbruttó eltörlésével kint tudnak hagyni forrást a gazdaságban, akkor lesz olyan keresleti hatás\xa0 és könnyebbség a vállalkozói oldalon, amely hozzá tud járulni a növekedéshez. Hozzátette, ha ezeket nem teszik meg és ráadásul az IMF ezen túl radikális kiadáscsökkentést vár a kormánytól, akkor nem biztos abban, hogy beindul a gazdaság.', 'A frakcióvezető beszélt arról is, álkonfliktusnak tartja a választói feliratkozásról kibontakozó vitát; a választási eljárásról szóló készülő törvényről szerinte viszont mindenképpen ki kell kérni az Alkotmánybíróság előzetes véleményét, szükség van előzetes normakontrollra.']

Kapcsolódó elemek