Újabb sírkamra bukkant elő Pécsett
Szenzációs értékekre bukkantak a napokban az 5-ös ókeresztény sírkamra melletti keresztelőkápolna feltárása közben Pécsett. Egy olyan helyiséget találtak, amely a szakemberek szerint szinte érintetlen, és több, eddig megválaszolatlan kérdésre adhat választ.
Dátum: 2003-07-16 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:20.930295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pécsi székesegyház tövében már igen hosszú ideje dolgoznak a régészek az 5-ös számú ókeresztény sírkamra feltárásán. Ám a lelőhely egyik délkeleti végében található keresztelőkápolna padlózata nemrégiben megsüllyedt, majd beszakadt. A keletkezett "lyukon" keresztül nem mindennapi látvány tárult a régészek szeme elé. A szakemberek úgy vélik, a 9-es sírkamrát találták meg, amely több okból is egyedülálló.
- Sejteni lehetett, hogy rejtőzik ott valami, hiszen két, nem oda illő téglalappal volt elfedve a félkör alakú sarok - tájékoztatta a Dunántúli Naplót Kárpáti Gábor pécsi régész. - Nem a megszokott szarkofágokra, hanem téglából épült sírtáblákra bukkantunk. Falfestmények ugyan nincsenek, ám nagy ritkaságnak számít, hogy a kamra nem volt betemetve.
A szakember elmondása szerint a keresztelőkápolna szentélyének megmaradt falai alatt megtalált ókori sírbolt a tárgyi emlékek tanúsága szerint valamikor a IV. században épült. Azóta sem a korábbi századokban, sem a modern időkben nem találtak rá, így érintetlennek mondható. A sírkamrát ugyan a rómaiakat Pannóniába követő germánok megbolygatták: akkoriban nem tisztelték a temetkezési helyeket, így ezt is tulajdonképpen "szemetesnek" használták. Erre utalnak az elhullott macska-, és kutyatetemek maradványai, illetve azok a csirkecsontok, amelyeket feltehetőleg evés után dobáltak ide. Annyi azonban bizonyos, hogy másfél ezer éve nem járt senki a sírkamrába.
A pár napig tartó leletmentés során mindemellett egy ikersírkamrát is találtak, ahova feltételezhetőleg egy családot temettek el. Ennek padlózatát egyébként úgy alakították ki, hogy a tetemek oszlásakor keletkező gázok el tudjanak szivárogni.
Miután a kamra belsejét felülről közelítették meg a szakemberek, így egyelőre csak találgatni lehet, hogy mi van az üreg falain kívül. Hiszen az akkori szokás szerint a temetkezés után befalazták a sírokat. Kárpáti Gábor nem zárja ki, hogy a külső oldalon találhatóak a kereszténységre utaló jelzések.
A sírkamra leletmentése hamarosan befejeződik, pontos helyrajzot készítenek a régészek a feltárt helyiségről. Az, hogy valamikor látogatható lesz-e az 5-ös sírkamra, még bizonytalan. Kárpáti Gábor elmondása szerint mindez csak pénz kérdése, ehhez közel ötvenmillió forintra lenne szükség.
A bazilika délkeleti csücskénél lévő többi sírkamra bemutatható állapotba hozása jelenleg is folyik.
Somlai Adrienn - Dunántúli Napló