Miniszteri biztos az Erzsébet-program élén
Guller Zoltánt nevezte ki az Erzsébet-program koordinálásáért felelős miniszteri biztossá Navracsics Tibor miniszter augusztus 31-i hatállyal, fél évre - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel.
Dátum: 2012-09-05 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183951
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:16:06.586605, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárca közleménye szerint a miniszteri biztos feladata az Erzsébet-programról szóló törvényben foglaltak végrehajtásának kormányzati összehangolása és javaslatok megfogalmazása lesz a program további fejlesztésére.
Guller Zoltán, aki a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója, a minisztérium tájékoztatása szerint a február 28-áig tartó kinevezés idejére is megtartja igazgatói posztját. A miniszteri biztosi megbízás nem jár díjazással - közölte az MTI érdeklődésére a KIM sajtóosztálya.
A közleményben emlékeztettek: az Országgyűlés júliusban fogadta el az Erzsébet-törvényt, amely egyebek között rögzíti, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján kibocsátott Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó bevétel kizárólag szociális üdülési célokra, ezzel összefüggő szolgáltatásokra és egyéb szociális programokra használható fel.