Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A WSJE Berlusconi amerikai látogatásáról

Az olasz miniszterelnök szerint eljött az ideje, hogy a Nyugat ne csak élelmiszerrel, gyógyszerrel és segélyekkel támogassa a szegény országokat, de szabadítsa meg őket önkényuralmi rendszereiktől is.


Dátum: 2003-07-16 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12740
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:21.260918, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Silvio Berlusconi, aki jelenleg az Európai Unió soros elnöke, a hét végén Texasban tárgyal George Bush amerikai elnökkel. Utazása előtt beszélgetést folytatott a konzervatív amerikai The Wall Street Journal európai kiadásának (WSJE) szerkesztőjével, Michael Gonzálezzel. A háttérbeszélgetés a lap szerdai számában jelent meg.

Berlusconi kifejtette, hogy a szegény országokat illetően "talán eljött az ideje, hogy szabadságot is adjunk nekik... Ahol a vezetők nem tisztelik polgáraik szabadságát, ott a szuverenitás többé nem lehet a gazfickók mentsvára". A miniszterelnök kifejtette ezt a gondolatát a hét legfejlettebb ország eviani csúcsértekezletén is, ahol a várakozásoknak megfelelően Tony Blair brit kormányfő támogatta, Jacques Chirac francia elnök és Gerhard Schröder német kancellár pedig ellenezte - Bush addigra már a Közel-Keleten tárgyalt.

Berlusconi, aki tulajdonképpen csak olasz kormányfői minőségében tárgyal Bush elnökkel, kifejtette, hogy helyre kell állítani a baráti viszonyt az Atlanti-óceán két partja között, amelyet megtépázott az iraki háború. Meggyőződése, hogy ha nem lett volna a nyolc uniós kormányfő, köztük két leendő tagország, így Magyarország kormányfőjének az amerikai politikát támogató levele, "leomolhatott volna a híd az Atlanti-óceán két partja között".

A WSJE szerkesztője szerint Berlusconit épp azért támadják ma sokan az európai államférfiak és a sajtó körében, mert baráti viszonyra törekszik az Egyesült Államokkal. Berlusconi bírálói olyan Európát akarnak, amely vetélytársa Amerikának a világon. Hatalmas sajtóbirodalma, a vád alá helyezését meghiúsító törvényre való hivatkozás mind csak ürügy, valójában azért vannak ellene, mert Amerika barátja. "Ez pedig a legfőbb árulásnak számít Németország és Franciaország szemében, amelyek megszokták, hogy francia technokratákkal és német pénzzel irányítják Európát. Prodi (az Európai Bizottság elnöke) képviseli az európai intézményeket, amelyeket a francia-német duopólium hozott létre, ráadásul (Prodi) vissza akar térni a miniszterelnöki bársonyszékbe Rómába, amikor európai kitérője véget ér" - írta a WSJE.

A kormányfő humora ilyen körülmények között kétélű kardnak bizonyul. Ellenfelei, főleg a megrögzötten baloldali európai sajtó, nyomban bohócnak, szabadszájúnak, súlytalannak kiáltják ki. Berlusconi ennek ellenére magabiztosan járja a maga útját, vállalkozói sikerei folytán meggyőződése, hogy az eredmények őt igazolják. Amerikának és Európának egyaránt veszteség lenne, ha ellenfelei meg tudnák buktatni - fejezte be eszmefuttatását a WSJE.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek