Hogyan juthatott ki Kulcsár Attila az országból?
Hogyan juthatott ki az országból Kulcsár Attila a K& H brókerbotrány egyetlen gyanúsítottja, kulcsfontosságú szereplője azt követően, hogy a nemzetbiztonsági államtitkárnak június végén beismerő vallomást tett? Nem tartott-e attól Tóth András, Horn Gyula volt kabinetfőnöke, hogy Kulcsár Attila eltünteti a bizonyítékokat, illetve értesíti nyilvánvalóan bűntársait? - tette fel a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának kérdéseit Demeter Ervin, a nemzetbiztonsági kabinet vezetője szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-07-16 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:21.590942, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ország jogtisztelő polgárai hetek óta azt várják, hogy a szocialista brókergate-ügy főszereplője megszólaljon a nyilvánosság előtt. Mindezidáig azért nem kerülhetett erre sor, mert Kulcsár Attila, a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárral történt találkozása után külföldre távozott. Tóth András azt állította a Napkelte július 14-i adásában, hogy neki "Kulcsár Attila elmondta, hogy szerinte milyen folyamatok vannak, ezekről a folyamatokról ő adott tájékoztatást, részben magát is vádolva" - emlékeztetett Demeter Ervin.
Ezek után felmerül a kérdés: Hogyan távozhatott Kulcsár Attila külföldre?, Mindazon információk birtokában Tóth András, Horn Gyula volt kabinetfőnöke kezdeményezte-e Kulcsár Attila előzetes letartóztatását? - mondta a politikus.
Mi történt a találkozó és a feljelentés között eltelt tíz napban?
Tóth András és Kulcsár Attila találkozója, valamint a szocialista brókergate-ügy főszereplőjének külföldre való távozása között majd két hét telt el.
Tóth András rutinos politikus létére tíz nappal később július 7-én jelentette be, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentést tett az ügyben. Mi történt a találkozó és a feljelentés között eltelt tíz napban, miért nem intézkedett az államtitkár, hogyan fordulhatott elő, hogy a nyomozás szempontjából kulcsfontosságú szereplő, az egyetlen gyanúsított külföldre távozhatott - hívta fel a figyelmet a Fidesz nemzetbiztonsági kabinetjének vezetője.
Hozzátette: a hatályos jogszabályok alapján az államtitkár előzetes letartóztatást rendelhetett volna el, de a nyomozás érdekében bevonható az útlevél, valamint tiltólistát lehet készíteni azokról, akik nem hagyhatják el az országot. A határátkelőhelyeken működő figyelőztető rendszerrel feltartóztatható lett volna Kulcsár Attila az illetékes hatóságok értesítéséig - jelentette ki Demeter Ervin.
Asszisztáltak a gyanúsított külföldre távozásában
Szükséges tisztázni mi történt, miért asszisztáltak ahhoz, hogy a minden információval rendelkező gyanúsított külföldre távozhasson.
Konzultált-e Tóth András Medgyessy Péterrel, vagy éppen a Kulcsár Attila protokoll-listáján szereplő Lamperth Mónika belügyminiszterrel? - tette fel a kérdést a politikus.
Az ORFK tájékoztatása szerint Kulcsár Attila, a szocialista brókergate-ügy főszereplője tizenhárommilliárd forint kárt okozott. A rendőrség az elmúlt egy évben ennél lényegesen kisebb ügyekben is sokkal súlyosabb retorziókat alkalmazott a gyanúsítottakkal szemben. Az elmúlt napokban a Helsinki Bizottság nyílt levélben fordult a belügyi szervekhez, mert rendőrök ártatlan fiatalokat megalázó módon vetkőztetnek le az utcán, kábítószert keresve.
- Vajon mi lehet az oka annak, hogy Kulcsár Attila szabadon távozhatott a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkártól azok után, hogy az beismerő vallomást tett? Nem tartott-e attól Tóth András, Horn Gyula volt kabinetfőnöke, hogy Kulcsár Attila eltünteti a bizonyítékokat, illetve értesíti nyilvánvalóan bűntársait? - fogalmazta meg a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának kérdéseit Demeter Ervin.
fidesz.hu