Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Töretlen a Tanyafejlesztési Program népszerűsége

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és Balogh József, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének elnöke, Fülöpháza polgármestere beszámolt az idei Tanyafejlesztési Program tapasztalatairól. A sajtótájékoztatón elhangzott, jövőre már 2 milliárd forint jut tanyafejlesztésre, és kibővítik a pályázók körét is, így már minden alföldi település számára elérhető lesz a program.


Dátum: 2012-09-05 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:16:14.491921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár ismertette az idei pályázatokra vonatkozó adatokat. Augusztus 31-ig 416 pályázat érkezett be, összesen 2 milliárd 749 millió forint támogatási igénnyel. Az ehhez hozzáteendő önrésszel együtt összesen 3 milliárd 236 millió forint fejlesztést kívánnak megvalósítani 240 alföldi tanyás településen. A pályázatok két célterületre terjedtek ki. Az első kategóriában az önkormányzati típusú, helyi közösségek számára kiírt konstrukció volt, a másikban pedig az egyéni típusú, tanyagazdák számára kiírt pályázatok.

Az első célterületen 176 db pályázatot véglegesítettek, közel 2 milliárd 300 millió forint támogatási igényt megjelölve (a rendelkezésre álló keretösszeg 1 milliárd 40 millió forint). A célterület tervezett fejlesztései 240 alföldi tanyás települést érintenek. A legtöbb pályázat a tanyás térségek külterületi földútjainak karbantartására, rendszeres felújítását biztosító vontatott munkagépek és eszközök beszerzésére, a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére, valamint a tanyai termékek piacra jutásának elősegítésére vonatkozott.

A politikus aláhúzta: a pályázatok postára adásának végső határideje: 2012. szeptember 5. A pályázatok elbírálásának és véglegesítésének végső határideje 2012. október 31. A nyertes pályázókkal Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerződést köt. A megkötött hatósági szerződéseket követően kerülnek kifizetésre a támogatási előlegek. A maximum 25%-os támogatási előleg kifizetésére várhatóan 2013 elején kerül sor. A fejlesztéseket a nyertes pályázóknak legkésőbb 2013. április 30-ig kell megvalósítaniuk. Ezt követően 15 napon belül meg kell küldeni a pénzügyi elszámolást. A VM a támogatásokat legkésőbb 2013. június 30-ig kifizeti.

Budai Gyula emlékeztetett: a Tanyafejlesztési Program keretében nemrég került sor egy vágópont és egy tésztagyár átadására, korábban pedig egy tejcsarnok készült el. Arra is felhívta a figyelmet, hogy tanyafejlesztésre 2011-ben 930 milliárd forint állt rendelkezésre, 2012-ben ez az összeg közel 1,5 milliárdra emelkedett, és jövőre még több pénz, 2 milliárd forint lesz erre a célra, és az alföldi régió minden települése pályázhat.

Kapcsolódó elemek