Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tehetséggondozó díjat alapított Papcsák Ferenc

A tanévkezdés alkalmából a zuglói Szent István Gimnáziumban tett látogatást dr. Papcsák Ferenc. A kerület polgármestere, országgyűlési képviselő a találkozón bejelentette: a 2012/13-as tanévtől kezdődően tehetséggondozó díjat alapít a legjobb reál és humán eredményeket felmutató zuglói középiskolások részére. A díjat dr. Papcsák Ferenc magánemberként alapította, a díjazottak elismerésére a saját forrásból egymillió forintot különített el.


Dátum: 2012-09-06 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183990
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:16:21.104869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A zuglói önkormányzat évek óta nagy hangsúlyt helyez a tehetséggondozásra. Ennek egyik legfőbb kerületi bázisa a Szent István Gimnázium, melynek igazgatója, Lázár Tibor augusztus 20. alkalmából a Magyar Arany Érdemkereszt elismerésben részesült. Dr. Papcsák Ferenc polgármester szeptember 5-én a zuglói oktatási intézményben kereste fel az állami kitüntetésben részesült igazgatót, akinek személyesen gratulált.

Papcsák Ferenc a találkozón bejelentette: a 2012/13-as tanévtől kezdődően tehetséggondozó díjat alapít a legjobb reál és humán eredményeket felmutató zuglói középiskolások részére. A díjat dr. Papcsák Ferenc magánemberként alapította, és a díjazottak elismerésére saját forrásból egymillió forintot különített el.

A polgármester a díjazottak kiválasztását alátámasztó szempontrendszer kidolgozására Lázár Tibor gimnáziumi igazgatót kérte fel. A két díj a Szent István Gimnázium egykori neves diákjainak – a reál díj a 100 esztendővel ezelőtt született matematikus, Erdős Pál, a humáné pedig a 95 éve született Győrffy György történész – nevét viseli. Az elismeréseket 2013 májusában adják át először.

A kezdeményezésről Papcsák Ferenc elmondta: fontosnak tartja, hogy példaképeket állítsunk a fiatalok elé. A kerület bővelkedik a tehetségekben, akik közül többen országos szinten is kiemelkedő eredményeket mutatnak fel. A díjjal egyben ösztönözni szeretnék a fiatalokat, hogy érezzék, az eredményeikre, a teljesítményükre odafigyelünk. Hozzátette: bár az állam 2013-tól átveszi az oktatáshoz kapcsolódó feladatokat, Zugló polgármestere és országgyűlési képviselőjeként mindent megtesz annak érdekében, hogy a tehetséges tanulók tovább öregbítsék a kerület hírnevét.

Kapcsolódó elemek