A görögországi tüntetésekre figyelmeztet a Külügyminisztérium
Az ősszel ismét gyakoribbá váló tiltakozó megmozdulások helyszíneinek elkerülésére kéri a Külügyminisztérium konzuli szolgálata a Görögországba induló magyar állampolgárokat.
Dátum: 2012-09-06 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:16:22.542155, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A konzuli szolgálat honlapján csütörtökön közzétett figyelmeztetésben azt javasolják az utazóknak, hogy folyamatosan kövessék figyelemmel a híradásokat. Szerdán a külön juttatásokban részesülő közalkalmazottak - egyenruhások, orvosok, bírák, felsőoktatásban dolgozók - kezdték meg tiltakozó megmozdulásaikat. Az előrejelzések szerint csütörtökön az athéni Márványstadionnál lesz tüntetés, hétfőn pedig a felsőoktatásban dolgozók sztrájkolnak - közölték.
Emlékeztetnek arra is, hogy a görögországi Örmény Nemzeti Bizottság tiltakozó gyűlést szervezett szerdán az athéni magyar nagykövetség előtt.
A nyári szabadságok után, szeptemberben előreláthatólag ismét rendszeressé válnak a tiltakozó megmozdulások, sztrájkok, munkabeszüntetések a dél-európai országban, elsősorban a nagyvárosokban, Athénban és Thesszalonikiben - hangsúlyozzák. Ezért azt javasolják a Görögországba készülőknek, hogy kövessék figyelemmel a híradásokat, és lehetőleg kerüljék el a tömegdemonstrációk helyszíneit.