Kapcsolattartók segítik a járási hivatalok kialakítását
Kormányhivatali járási kapcsolattartók segítik a járási hivatalok kialakítását Jász-Nagykun-Szolnok megyében - mondta a hivatal főigazgatója csütörtöki szolnoki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2012-09-06 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:16:23.689402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szakali Erzsébet közölte: a megyei kormányhivatal augusztusban mind a kilenc leendő járási székhelyen tájékoztatót tartott a járási hivatalok kialakításáról. A megbeszéléseken szinte minden település vezetője részt vett. Azóta a kapcsolattartók az október 31-ig megkötendő megállapodások részletkérdéseiről egyeztetnek az érintett önkormányzati szakemberekkel - tette hozzá.
A felállítandó járási hivatalok a megyei kormányhivatalok területi szervei lesznek, amelyet a hivatalvezető és helyettese vezet. Járási szakigazgatási szervek lesznek a földhivatalok, a munkaügyi kirendeltségek, a népegészségügyi intézetek, a gyámhivatalok, az állategészségügyi, az élelmiszer-ellenőrző és az építésügyi hivatalok.
A járási hivatalok általános elsőfokú, míg a megyei kormányhivatalok általános másodfokú hatóságként működnek. Az átvételre kerülő államigazgatási feladatok ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon a helyi önkormányzatok tulajdonában marad, de 2013. január 1-jétől a magyar állam ingyenes használatába kerül.