Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Letette esküjét Almási István, Hódmezővásárhely új polgármestere

Letette esküjét Almási István (Fidesz-KDNP) Hódmezővásárhely vasárnap megválasztott új polgármestere az alföldi város közgyűlésének csütörtökön este kezdődött ülésén.


Dátum: 2012-09-06 21:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=183999
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:16:24.452829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


 Az időközi polgármester-választáson a Fidesz-KDNP jelöltjét a voksolók 52,31 százaléka támogatta. Kis Andrea, az MSZP jelölte 22,72 százalékot, a jobbikos Kovács Sándor 14,1 százalékot, a függetlenként induló Nagy László 10,95 százalékot kapott. A választáson 33,06 százalékos volt a részvétel, összesen 12291 érvényes szavazatot adtak le.

Hódmezővásárhelyen azért tartottak időközi választást, mert a várost 2002 óta irányító Lázár János június 2-tól a Miniszterelnökséget vezeti államtitkárként, és e poszt a jogszabályok értelmében összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel.

['\nBombariadó miatt elnapolták a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülését', 'Elnapolta a hódmezővásárhelyi közgyűlés bombariadó miatt félbeszakadt csütörtöki ülését Almási Istvánt (Fidesz-KDNP) polgármester. A képviselők szeptember 14-én folytatják a tanácskozást.', 'Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, több tucatnyi rendőr két robbanóanyag-kereső kutyával vizsgálta át az épületet, és gondoskodott a környék lezárásáról és a helyi lakosok biztonságáról. Robbanóanyagot nem találtak.

A rendőrség korábban kiürítette a városháza épületét és a közgyűlésen résztvevő képviselőket, köztisztviselőket és vendégeket átterelte a Kossuth térnek a polgármesteri hivatallal szemközti oldalára – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

\tA közgyűlés ülése alatt egy férfi telefonon közölte, hogy robbanóanyagot helyezett el a városházán. A rendőrség ismeretlen tettes ellen a közveszéllyel fenyegetés bűntette minősített esete miatt indított büntetőeljárást.

']

A rendőrség korábban kiürítette a városháza épületét és a közgyűlésen résztvevő képviselőket, köztisztviselőket és vendégeket átterelte a Kossuth térnek a polgármesteri hivatallal szemközti oldalára – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

A közgyűlés ülése alatt egy férfi telefonon közölte, hogy robbanóanyagot helyezett el a városházán. A rendőrség ismeretlen tettes ellen a közveszéllyel fenyegetés bűntette minősített esete miatt indított büntetőeljárást.

Kapcsolódó elemek