Külügyminisztérium: Pristinába látogat Németh Zsolt
Látogatást tesz a koszovói Pristinában Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára jövő hétfőn - közölte a minisztérium pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2012-09-07 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:16:31.586529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint az államtitkár részt vesz egyebek mellett az Ahtisaari-terv végrehajtását segítő Nemzetközi Irányító Csoport záróülésén, valamint a koszovói parlament ünnepélyes ülésén is.
Martti Ahtisaari finn diplomata vezetése alatt, az ENSZ megbízására kidolgoztak egy tervet, amely a túlnyomó többségében albánok lakta Koszovó nemzetközi felügyelet alatti függetlenségét irányozta elő.
A kétnapos látogatás alatt az államtitkár felszólal egy, a koszovói külügyminisztérium által szervezett konferencián és megbeszéléseket folytat koszovói vezetőkkel is.