Kötcsei találkozó Orbán Viktor részvételével
Szombaton rendezik meg tizenegyedik alkalommal a kötcsei találkozót.
Dátum: 2012-09-08 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:16:37.426101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a rendezvényen idén is tervezi részvételét Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke, aki évek óta hagyományosan az esemény főszónoka.
A Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében megrendezendő tanácskozás - ahogyan korábban - most sem lesz nyilvános.
A kötcsei "pikniket" 2004 óta rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen.
Tavaly szeptemberben, a tizedik találkozón Orbán Viktor egyebek mellett arról beszélt, hogy a kabinet tovább fog menni az államadósság csökkentésének útján. Magyarországnak egy új világrendben kell sikeresnek lennie a válság után, ehhez az ország kiszolgáltatottságát okozó államadósságot kell csökkenteni - mondta akkor még a miniszterelnök szóvivőjeként Szijjártó Péter Kötcsén a tanácskozáson elhangzottakról.