Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotmánymódosító javaslat a bírák nyugdíjkorhatárának 65 évre emeléséről

A bírák nyugdíjkorhatárának 62-ről 65 évre emeléséről szóló alkotmány- és törvénymódosító javaslatokat terjesztett be Navracsics Tibor igazságügy-miniszter - a javaslatok szövege a parlament honlapján olvasható szombaton hajnaltól.


Dátum: 2012-09-08 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:16:39.312990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A "Magyarország Alaptörvényének második módosítása" című javaslat szerint "a bíró szolgálati jogviszonyát a hatvanötödik életévének betöltésével kell felmentéssel megszüntetni". A javaslat kitér arra is, hogy bírósági, illetve bírósági igazgatási vezetői tisztséget 62. életévét betöltött bíró nem láthat el. Mindez a Kúria elnökére nem vonatkozik.

Az alaptörvény-módosítás, illetve az "egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról" című előterjesztés szerint a 62 éves általános nyugdíjkorhatártól eltérő 65 éves korhatár a bírókon túl kiterjedne az ügyészekre, közjegyzőkre, bírósági végrehajtókra és bírósági dolgozókra.

A 62 évre csökkentett bírói nyugdíjkorhatárt és ahhoz kapcsolódó felmentést az Alkotmánybíróság a nyáron alaptörvény ellenesnek minősítette és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette, a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság pedig azt közölte, hogy soron kívül, még szeptemberben foglalkozik a magyar bírák nyugdíjazásának ügyével.

Kapcsolódó elemek