Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ügyészségi épületavató Ózdon

Polt Péter legfőbb ügyész avatta fel az Ózdi Városi Ügyészség 75 millió forintos költséggel felújított épületét szerdán. "Az ügyészség korszerű infrastruktúrájának kiépítése nagyonfontos része annak a programnak, amelynek célja, hogy méltó körülményeket teremtsünk az igazságszolgáltatás e területén dolgozóknak ahhoz, hogy a szervezet hatékony és gyors munkát tudjon végezni" - hangoztatta a legfőbb ügyész.


Dátum: 2003-07-16 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:23.764705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Polt Péter közölte, hogy a háromszintes épület felújításán, modern, kényelmes és célszerű berendezésén túl megfelelő számítógépes informatikai rendszert is kapott az Ózdi Városi Ügyészség.

- "Nagy öröm az, hogy (...) a nem csupán a várost, hanem a környező térséget is ellátó ügyészséget fel tudtuk újítani, azért is, mert a tavalyi költségvetés beruházásokra sem a bíróságoknak, sem az ügyészségeknek nem biztosított pénzt, de a folyamatban lévő beruházásokat be tudjuk fejezni az ügyészség pénzéből, majd az országos programot remélhetően a jövő évtől folytatni lehet" - mondta Polt Péter.

Hozzátette, hogy az elmúlt években jelentősen javult az ügyészség infrastruktúrája, és reményét fejezte ki, hogy ez a folyamat nem fog megszakadni, illetve az uniós csatlakozást követően fel fog gyorsulni, "mert le vagyunk maradva". Megjegyezte, hogy nagyon sok pénzre van szükség az elöregedett épületek felújításához, új ügyészségek építéséhez.

Kitért arra: az idén három fellebbviteli főügyészséget is átadtak, amelyek az ítélőtáblák mellett szintén július 1-jén kezdték meg működésüket, és számítani kell arra, hogy 2005-ben további két fellebbviteli főügyészség áll fel Győrben és Debrecenben, ami szintén épületigénnyel jár.

Sztronga József, az Ózdi Városi Ügyészség vezetője arról szólt, hogy az elöregedett, már-már romos ügyészségi épületet 1962-ben építették, amikor járási ügyészséget hoztak létre. Elmondta, hogy a felújításnál szinte teljesen le kellett bontani a házat, mert korábban "kifelejtették az alapozást is".

Az új intézmény csaknem félezer négyzetméteres hasznos alapterületének alagsorában a raktárak kaptak helyet, a földszinten és az emeleten találhatók a hat ügyész és a szakalkalmazottak irodái.

A környék útjainak rendezéséről, a csatornahálózat felújításáról, a parkosításról az ózdi önkormányzat gondoskodott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek