Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hétfőn kezdődik az őszi ülésszak

Az új Polgári törvénykönyv, a választási eljárási szabályok átalakítása és a bírák nyugdíjazásának ügye is az Országgyűlés elé kerül a hétfőn kezdődő, december közepéig tartó őszi ülésszakon. A parlament már kedden dönthet arról, hogy állami monopólium legyen a dohány-kiskereskedelem.


Dátum: 2012-09-09 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:16:43.129794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA kormány őszi törvényalkotási programjában ötvenöt törvényjavaslat szerepel, de például az új polgári jogi kódexet és a földtörvényt már korábban beterjesztette a kabinet, míg a választási eljárási törvényt fideszes képviselői indítványként nyújtják majd be, várhatóan a jövő héten. Már péntekre elkészült viszont az az alkotmánymódosítás, amely 62 helyett 65 évben határozza meg a bírák nyugdíjkorhatárát.

\xa0\xa0\xa0

Döntenek a hulladékgazdálkodás és a dohány-kiskereskedelem újraszabályozásáról is', 'Az ülésszak első, kétnapos ülésén két nagyobb horderejű jogszabályról döntenek a képviselők: hétfőn a hulladékról szóló, kedden pedig a trafiktörvényt fogadhatják el.\xa0A hulladékgazdálkodás új rendszerének bevezetése miatt az Európai Bizottság jogi eljárást indított Magyarország ellen, a szaktárca szerint azonban a törvénytervezet semmilyen uniós előírást nem sért.

\xa0\xa0\xa0

A dohány-kiskereskedelem állami kézbe vételéről szóló előterjesztés ellen viszont nem emelt kifogást az Európai Unió. A parlament februárban öntötte végleges formájába a törvényjavaslatot, de a zárószavazást elhalasztották a bizottsági vélemény megismeréséig.', 'A jogszabály az állam kizárólagos gazdálkodási körébe utalja a dohánytermékek kiskereskedelmét, így azokat a jövő évtől csak a koncessziós szerződés alapján működő kereskedők árulhatnák. Az előterjesztés úgy számol, hogy nagyjából hétezer dohánybolt jön létre országszerte, a pályázatokat szeptember végéig írhatják ki és az év végéig zárulhatnak le. Az indítvány azonban az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén még változhat, ott készítik ugyanis elő a zárószavazást.

\xa0\xa0\xa0

A két hónapos szünet után újra tanácskozó parlament a hétfői ülés kezdetén megemlékezik az augusztusban elhunyt Zwack Péter egykori országgyűlési képviselőről, majd Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalása után a szokásos interpellációs időszak következik, ezt követően pedig több nemzetközi szerződés kihirdetéséről döntenek.

\xa0\xa0\xa0

Ismét napirendre kerülhet az új agrárkamarai törvény', 'Még hétfő este részletes vita lesz a gazdasági stabilitási törvény módosításáról, illetve a jövő évi költségvetést megalapozó jogszabályokról, végül - kivételes sürgős tárgyalással - ismét napirendre kerülhet az új agrárkamarai törvény, amelyet a nyári rendkívüli ülésszak utolsó napján fogadtak el. Szintén hétfő késő este tárgyalják azt a népi kezdeményezést, hogy önálló büntetőjogi tényállás legyen a családon belüli erőszak.

\xa0\xa0\xa0

Kedden a trafiktörvény elfogadása és az agrárkamarai szabályok pontosítása után az Országgyűlés megkezdi a munkahelyvédelmi akcióterv végrehajtásához szükséges törvénymódosítások általános vitáját, s megtárgyalja a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló kormányzati javaslatot.

\xa0\xa0\xa0

Tartható a büdzsé, de elképzelhető a módosítás', 'A jövő évi költségvetési törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitáját nyolcórás időkeretben folytatják le aznap. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok sárvári tanácskozása után pénteken azt mondta: jelenlegi formájában is tartható a büdzsé, de az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap észrevételeit is figyelembe fogják venni, ezért elképzelhető a módosítása.

\xa0\xa0\xa0

Kiemelt juttatást biztosítanak az elhunyt kormányfő özvegyének', 'Kedden tárgyal a parlament a Miniszterelnökséget vezető Lázár János két javaslatáról is, az egyik arra irányul, hogy veszítse el mandátumát az az önkormányzati, illetve nemzetiségi önkormányzati képviselő, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, míg a másik kiemelt juttatást biztosítana az elhunyt kormányfő özvegyének.']

Kapcsolódó elemek