Megnyitották a Debreceni Egyetem centenáriumi tanévét
A Debreceni Egyetem (DE) több mint nyolcezer elsőéves hallgatójának fogadalomtételével és Fábián István rektori beszédével vasárnap megnyitották a DE idei, centenáriumi tanévét.
Dátum: 2012-09-09 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:16:43.855915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fábián István beszédében utalt a 474 éves helyi felsőoktatási hagyományokra, és a DE jogelődjének 100 évvel ezelőtti megalapítására, megjegyezve: a DE a legnehezebb korszakokban is mindig meg tudott újulni, továbbvitte hagyományait, megőrizte értékeit. A rektor a jelenleghi helyzetben kitörési pontként a felsőoktatási intézmények közötti differenciálást és az intézményi racionalizálást jelölte meg.
Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere "tiszteletbeli debreceninek" fogadta az elsőéves hallgatóknak azt a 40 százalékát, akik az ország más területeiről, illetve más országból érkeztek. Elismeréssel szólt a DE munkájáról, megjegyezve: kulcskérdés a magyar oktatás és tudomány szempontjából, hogy az ország egyik legnagyobb egyeteme hogyan teljesít. A polgármester továbbra is a város támogatásáról biztosította az intézményt.